Alonso: Piquet-nek is pontokat kell szereznie - F1VILÁG.HU

Alonso: Piquet-nek is pontokat kell szereznie

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso szerint márkatársának, Nelsinho Piquet-nek mielőbb el kell kezdenie egyenletesen pontokat szereznie, ha csapata el akarja érni célját, a konstruktőri negyedik helyet.


A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso szerint márkatársának, Nelsinho Piquet-nek mielőbb el kell kezdenie egyenletesen pontokat szereznie, ha csapata el akarja érni célját, a konstruktőri negyedik helyet.


Piquet számára borzalmasan kezdődött debütáló éve a Forma-1-ben, és az eddig megrendezett kilenc versenyen kivétel nélkül kikapott csapattársától, és mindössze csak egyetlen egyszer szerzett pontot.

A szombati időmérő edzésen is csak a tizenhetedik helyet kaparintotta meg, miközben Alonso az ötödik pozícióból várhatja a délutáni futam rajtját.

A kétszeres világbajnok ugyan elmondta, nem frusztrálja csapattársa gyenge teljesítménye, azonban bevallotta, csapatának szüksége van arra, hogy mindkét versenyzője a topon legyen.

“Nem frusztrál a dolog, hiszen a saját dolgodra kell figyelned” – mondta Alonso a riportereknek Hockenheimben.

“Azonban a csapat azt a célt tűzte ki maga elé a szezon második felére, hogy a konstruktőrök versenyének negyedik helyén végezzen. Én is és Nelsinho is a maximumot fogjuk nyújtani, ebben biztos vagyok, de a mai versenyen nem sok esélye van a pontszerzésre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!