A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber végzett az élen az e heti tesztek harmadik napján Jerezben, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést a következő versenyekre, illetve a jövő évre.
A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber végzett az élen az e heti tesztek harmadik napján Jerezben, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést a következő versenyekre, illetve a jövő évre.
Azt követően, hogy az első két napon a Scuderia Toro Rosso német versenyzője, Sebastian Vettel diktálta a tempót, a tesztek harmadik napján Mark Webber állt az élre, aki több mint két tizedet adott a mögötte befutó Nelsinho Piquet-nek. Mindketten slick gumikon futották meg leggyorsabb körüket.
A Renault brazil versenyzője, aki pályafutása eddigi legnagyobb sikere után tért vissza a pályára, a délelőtti edzésen kis híján összetörte autóját, mikor a kilences kanyarban kicsúszott a pályáról, ami miatt egy ideig meg is állították a tréninget.
A tegnapi naphoz hasonlóan, ma is Kimi Raikkönen bizonyult a leggyorsabbnak a bordázott abroncsokon. A Ferrari finn versenyzője – aki néhány kör erejéig a slick gumikat is kipróbálta – a harmadik helyen végzett, ám a tervekkel ellentétben nem próbálta ki csapata legújabb fejlesztését, a lassan a teljes mezőnyt meghódító hosszított motorborítást.
Azonban az olasz gárda a hírek szerint holnap beveti az új elemet, mikor Felipe Massa veszi át a volánt csapattársától a spanyol ringen.
Vitantonio Liuzzi ismét kiválóan teljesített a Force India színeiben. Az olasz versenyző már csapata új szupergyors kapcsolású váltóját használta, de negyedik helyét nagyban annak köszönhette, hogy bár a slick gumikon futott, autója az idei aerodinamikai csomaggal volt felszerelve.
Liuzzi mögött a McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa végzett, aki miatt szintén előkerült egy alkalommal a piros zászló, mikor a délelőtti tréningen kicsúszott autójával a sikánban.
Azt követően, hogy olajszivárgás miatt ki kellett cserélni a motorját, a spanyol pilóta az új elemek tesztelésével is foglalkozott, többek között a BMW Sauber által már az év eleje óta használt “orr-szárnnyal.”
Ezen kívül még két alkalommalr kellett megállítani az edzést. A balesete után visszatérő Timo Glock, és Rubens Barrichello – akinek csapata szintén kipróbálta a hosszított motorborítást – is megállt a pályán, utóbbi vélhetően egy motorprobléma miatt.
Teszteredmények, Jerez, 3. nap:
1. Mark Webber Red Bull 1:19.176 85 2. Nelson Piquet Renault 1:19.334 95 3. Kimi Raikkonen Ferrari 1:19.434 84 4. Vitantonio Liuzzi Force India 1:19.544 86 5. Pedro de la Rosa McLaren 1:19.850 39 6. Sebastien Bourdais Toro Rosso 1:20.029 77 7. Kazuki Nakajima Williams 1:20.097 88 8. Tim Glock Toyota 1:20.421 78 9. Rubens Barrichello Honda 1:20.614 68 10. Nick Heidfeld BMW Sauber 1:20.896 97