Alonso: Bármelyik csapatnál kiköthetek a jövőben - F1VILÁG.HU

Alonso: Bármelyik csapatnál kiköthetek a jövőben

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Fernando Alonso ismét kijelentette, egyelőre még maga sem tudja, hol folytatja pályafutását a jövő évben, ám azt gondolja, hogy az idei problémás idény bizonyos szempontból jól jött neki, hiszen sokkal jobban elismerik korábbi sikereit.

Fernando Alonso ismét kijelentette, egyelőre még maga sem tudja, hol folytatja pályafutását a jövő évben, ám azt gondolja, hogy az idei problémás idény bizonyos szempontból jól jött neki, hiszen sokkal jobban elismerik korábbi sikereit.

A spanyol versenyző vélhetően csak a háromhetes nyári szünet után fog döntést hozni jövőjéről, miközben egyre többen beszélnek arról, hogy a Ferrarihoz tart, ahol 2010-ben Felipe Massa csapattársaként folytathatja a versenyzést.

Bár eddig nem sok babér termett számára az idei évben, Alonso úgy gondolja, hogy az idei gyengélkedésnek is vannak előnyei.

“Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetem felnyitja az emberek szemét, akik az idei évben látottak után sokkal jobban elismerik azt, amit korábban elértem a Forma-1-ben” – mondta a spanyol versenyző.

“A spanyol rajongók számára teljesen új volt a Forma-1, mert hazámban nem volt nagy múltja a sportnak. Úgy gondolom, hogy most már mindenki számára világos, mennyire nehéz hozni az eredményeket ebben a sportban. Most viszont itt az idő, hogy ismét motiválttá tegyük az embereket.”

“Néha úgy tűnik, hogy csak én foglalkozom ezzel. Azonban Michael Schumacher két bajnoki címet szerzett a Benettonnal, aztán négy évig nem tudott diadalt aratni a Ferrarival. A tavalyi évben nem sikerült megvédenem a bajnoki címem a McLarennel, és idén sem lesz esélyem a győzelemre a Renault-val, azonban ez még csak két év.”

“Bízom benne, hogy jövőre ismét bajnoki esélyes leszek. Rengeteg időm van még, és minden vágyam, hogy ismét bajnokságot nyerjek a Forma-1-ben” – tette hozzá Alonso, aki elmondta, még sok-sok évig a sportban szeretne maradni.

“Továbbra is szeretem ezt a sportot. Vannak hullámhegyek és hullámvölgyek egyaránt. A jó pillanatokat nehéz elfelejteni. Ezeket az érzéseket máshonnan nem kaphatom meg.”

“Igaz, hogy két-három évvel ezelőtt még azt mondtam, hogy nem maradok olyan sokáig az F1-ben, mint Michael. 19 évesen kezdtem a Minardi színeiben. Akkor azt gondoltam, hogy 19-20 év nagyon sok lenne a Forma-1-ben. A sport teljesen leszívja az ember energiáját, ezért is gondoltam azt, hogy nem éri meg elveszíteni az életed a Forma-1-ért.”

“Most már másképp gondolom mindezt. 26 éves vagyok, és miért ne maradhatnék még 10-11 évig a sportban? További sikereket szeretnék elérni, és készen állok időt beleölni abba, hogy ismét sikeres legyek.”

Hirdetés

Mikor jövőjéről kérdezték, a következőket felelte: “A nyári szünet vége előtt biztosan nem lesz döntés. Aztán majd leülök a tanácsadóimmal, és eldöntjük, mi a legjobb megoldás számomra és a Renault számára. Rengeteg dolgot át kell gondolni. Bármi megtörténhet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!