Felipe Massa boldog volt, hogy sikerült visszavágnia, és három héttel azután, hogy az élről kellett feladnia a Magyar Nagydíjat, parádés vezetést bemutatva, megszerezte a győzelmet Valenciában.
Felipe Massa boldog volt, hogy sikerült visszavágnia, és három héttel azután, hogy az élről kellett feladnia a Magyar Nagydíjat, parádés vezetést bemutatva, megszerezte a győzelmet Valenciában.
A Ferrari brazil pilótája, aki a már biztosnak hitt győzelmet vesztette el Budapesten, az egész hétvégén dominált az utcai ringen, ahol idei negyedik győzelmét zsebelte be riválisa, Lewis Hamitlon előtt.
“Fantasztikus versenyt teljesítettünk” – mondta Massa a futam után. “Egy borzalmasan végződő verseny után egy mindenki számára ismeretlen pályára érkeztünk, ahol kiváló munkát végeztünk.”
“Ennél többet nem is kérhettünk volna, különösen egy ilyen rossz verseny után. Azonban tovább kell dolgoznunk, hiszen most Kimi motorjával voltak problémák.”
“További fejlődést kell elérnünk, hiszen számos fontos verseny áll még előttünk. Azonban nagyon boldog vagyok, hogy sikerült javítanunk a magyarországi balszerencse után” – folytatta a brazil pilóta, aki az élről kezdhette meg a mai futamot.
Massa idei negyedik győzelmével felugrott a bajnokság második helyére, megelőzve ezzel csapattársát, Kimi Raikkönent, akinek nem sokkal a futam vége előtt elfüstölt a motorja.
A Ferrari nem lehet túlságosan boldog, mert ez volt zsinórban második motorhibájuk, így Massa tisztában van azzal, hogy mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy mielőbb javítsanak autóik megbízhatóságán.
“Meg kell néznünk, mi történhetett, mert egyelőre ötletem sincs, csak annyit tudok, hogy felrobbant Kimi motorja” – magyarázta a brazil pilóta. “Ki kell vizsgálnunk az esetet, hogy ilyen ne forduljon elő többet a következő versenyeken.”
“Az idei évben már több gondunk is volt az autó megbízhatóságával. Az első versenyen, a legutóbbi versenyen, és az e heti versenyen. Most az a dolgunk, hogy minden eddiginél keményebben dolgozzunk, és megoldást találjunk a problémákra” – tette hozzá a Ferrari pilótája.