Fernando Alonso szerint Kimi Raikkönennek még minden esélye megvan arra, hogy megvédje bajnoki címét, jóllehet lemaradása 13 pontra nőtt a listavezető Lewis Hamiltonnal szemben hat futammal a szezon vége előtt.
Fernando Alonso szerint Kimi Raikkönennek még minden esélye megvan arra, hogy megvédje bajnoki címét, jóllehet lemaradása 13 pontra nőtt a listavezető Lewis Hamiltonnal szemben hat futammal a szezon vége előtt.
A Ferrari finn versenyzője igencsak hullámzó teljesítményt nyújtott eddig az idei évben, ugyanis egyszerűen képtelen kihozni a maximumot az F2008-as modellből az időmérő edzéseken.
Az elmúlt három versenyen csúnyán kikapott csapattársától, Felipe Massától, így sokakban felmerült a kérdés, vajon a bajnoki címvédő elvesztette motivációját, és már a visszavonuláson gondolkodik?!
Az egykori világbajnok, Fernando Alonso azonban úgy gondolja, hogy a finn pilótának egyszerűen csak nem volt szerencséje az elmúlt hónapokban, így semmi esetre sem szabad leírni a bajnoki címért folytatott küzdelemben.
“Úgy gondolom, hogy Kimi néha egy kicsit szerencsétlen volt” – mondta Alonso az ITV-nek. “Emlékszem, hogy Magny-Cours-ban már a zsebében érezhette a győzelmet, mikor eltörött a kipufogója. Kanadában pedig Lewis Hamiltonnal ütközött a boxutcában.”
“Szóval volt két-három olyan verseny, ahol Kiminek minden esélye megvolt a győzelemre, azonban a balszerencse miatt nem tudta megszerezni a maximális tíz pontot. Szóval azt hiszem, hogy Kimi továbbra is nagyon erős, és még erősebb lesz a bajnokság végéhez közeledve.”
A Renault spanyol versenyzője a Ferrari másik pilótája, Felipe Massa kiváló teljesítménye mellett sem tudott elmenni szó nélkül.
“Véleményem szerint Massa sokat fejlődött az idei évben, különösen az egyenletesség terén. Korábban azt láthattuk, hogy néha nagyon gyors, de úgy egészében nem teljesít egyenletesen. Idén viszont más a helyzet, most tökéletesen szerepel” – tette hozzá Alonso.