A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso elégedett volt negyedik helyével, pedig sokáig úgy tűnt, megszerezheti idei első dobogós helyezését a Belga Nagydíjon.
A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso elégedett volt negyedik helyével, pedig sokáig úgy tűnt, megszerezheti idei első dobogós helyezését a Belga Nagydíjon.
A kétszeres világbajnok a harmadik helyen futott, mikor ő és csapata merész ötlettel állt elő, mégpedig azzal, hogy egy körrel a futam vége előtt tegyék fel autójára az intermediate abroncsokat, melyekkel akár előrébb is kerülhet a mezőnyben.
Mindez azonban nem segített abban, hogy Alonso pozíciókat nyerjen, így be kellett érnie a negyedik hellyel, miután csatát vesztett Nick Heidfelddel szemben, aki egy körrel korábban már feltetette autójára az intermediate abroncsokat.
Annak ellenére, hogy nem sikerült felállnia a dobogóra, Alonso elégedetten nyilatkozott csapata teljesítményéről.
“A negyedik helyen végeztünk egy nagyon nehéz verseny után, ahol számos baleset történt” – mondta Alonso. “Ez egy jó eredmény a csapat számára, különösen a bajnokság szempontjából, hiszen célunk az, hogy minél több értékes pontot bezsebeljünk.”
“Sajnos nem sikerült felállnunk a dobogóra a mai versenyen, azonban bizonyítottuk, hogy akár a harmadik legerősebb csapat is tudunk lenni a mezőnyben.”