Massa nem vár segítséget Raikkönentől - F1VILÁG.HU

Massa nem vár segítséget Raikkönentől

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa elmondta, nem számít csapattársa, Kimi Raikkönen segítségére a bajnoki címért folytatott küzdelemben, pedig a finn címvédő lemaradása már 21 pont a listavezető Lewis Hamiltonnal szemben.

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa elmondta, nem számít csapattársa, Kimi Raikkönen segítségére a bajnoki címért folytatott küzdelemben, pedig a finn címvédő lemaradása már 21 pont a listavezető Lewis Hamiltonnal szemben.

Négy futammal a szezon vége előtt nagyon úgy tűnik, hogy Hamilton és Massa között dől majd el a bajnoki cím sorsa, hiszen kettejüket mindössze egyetlen világbajnoki pont választja csak el egymástól.

Igen ám, de Raikkönent sem szabad teljesen leírni, mert a finn pilóta ugyan szemmel láthatóan szenved a gumik üzemi hőfokra hevítésével, a tavalyi évben úgy nyerte meg a bajnoki címet, hogy két futammal a szezon vége előtt 17 pont volt a lemaradása riválisával szemben.

Bár a Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali hétfői nyilatkozatában elmondta, biztos benne, hogy Raikkönen tisztában van azzal, mit vár el tőle csapata, Massa elárulta, nem számol csapattársa támogatásával a szezon hátralévő részében.

“Nem úgy állok hozzá a szezon utolsó versenyeihez, hogy majd Kimi mindenben támogatni fog engem” – mondta a brazil. “Én ülök az autóban, én vagyok az, aki versenyeket nyer, vagy hibákat vét. Ez az én játszmám.”

Massa azt is elmondta, hogy nem igazán jó barátok Raikkönennel, mindössze munkakapcsolatban vannak egymással, de úgy érzi, hogy jól tudnak együtt dolgozni a pályán.

“Abszolút profik módjára dolgozunk együtt, és mindent megteszünk azért, hogy a Ferrari világbajnok legyen, azonban nem vagyunk barátok, nem járunk össze a pályán kívül. Ha egy megbeszélésen vagyunk, és annak vége, Kimi feláll, és azonnal távozik” – mondta a brazil, aki sokkal jobb kapcsolatot ápolt és jelenlegi is ápol egykori csapattársával, a hétszeres világbajnok, Michael Schumacherrel.

“Szerencsésnek érzem magam, hogy együtt dolgozhattam vele, mikor ő bajnok volt, én pedig egy fiatal tanuló. Az volt karrierem egyik legfontosabb időszaka. Akkoriban még nem mondott el minden trükköt, de hagyta, hogy ellessem az apróbb fortélyokat, és tanuljak.”

“Olyan számomra, mint egy báty, aki foglalkozik velem. Néha ő, néha én ragadom meg a telefont, ez nincs megbeszélve. Sokszor tanácsokat is kérek tőle, elmondja, hogy mit gondol egy adott problémáról, miként lehetne azon javítani. Nem mondja meg, mit csináljak, csak elmondja a véleményét, ami nem mindig egyezik az enyémmel.”

Arra a kérdésre pedig, hogy mit gondol, meg tudja-e verni Hamiltont, a következőket felelte: “Ha nem lennék rá képes, nem ülhetnék egy Ferrariban.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!