A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint jól döntött csapata, hogy meghosszabbította Kimi Raikkönen szerződését a 2010-es idény végéig, ugyanis meggyőződése, hogy a világbajnoki címvédő hamar túljut a problémákon és ismét visszatér az élre.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint jól döntött csapata, hogy meghosszabbította Kimi Raikkönen szerződését a 2010-es idény végéig, ugyanis meggyőződése, hogy a világbajnoki címvédő hamar túljut a problémákon és ismét visszatér az élre.
Raikkönent igen sok kritika érte az elmúlt időben, és azzal, hogy immáron három verseny óta egyetlen pontot sem szerzett, szinte behozhatatlan hátrányra tett szert a listavezető Lewis Hamiltonnal szemben.
Ez pedig azt is jelent egyben, hogy a finn pilótának nagy valószínűséggel a hátvéd szerepét kell majd betöltenie csapattársa, Felipe Massa mellett a szezon hátralévő részében.
Mindezek ellenére di Montezemolo úgy gondolja, hogy a bajnoki címvédő hamarosan ismét visszatér az élre.
“Tudom, hogy sokan nem értettek egyet velünk, mikor meghosszabbítottuk szerződését, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy világbajnokról beszélünk, aki a Ferrarinál töltött első évében megszerezte a bajnoki címet” – mondta az elnök az olasz Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában.
Di Montezemolo bevallotta, hogy az F2008-as vizes pályán mutatott teljesítménye már jó ideje téma a csapaton belül, éppen ezért nagyon örült annak, hogy esett az eső az e heti tesztek utolsó napján Mugellóban, mert így lehetőségük volt vizes pályán körözni, és további adatokat gyűjteni.
“A tesztprogram abszolút pozitív volt, és egy napot vizes pályán dolgozhattunk” – magyarázta. “Nagyon nagy szükségünk volt erre, mert egy olyan autónk van, amely hasonló körülmények között nehezen tudja üzemi hőfokra hevíteni az abroncsokat.”
A Ferrari elnöke azt is hozzátette, hogy sem Massát, sem Raikkönent nem kellett ellátnia tanácsokkal a szezon hátralévő részére vonatkozóan, mert mindketten tudják, mi a dolguk.
“Felipének nincs szüksége tanácsokra, mindig nagyon jó munkát végez” – mondta di Montezemolo. “Nagyon gyors, és abszolút harmóniában dolgozik a csapattal. Nagyra értékelem a képességeit, és azt, hogy nem kockáztat, mert tudja, a legfontosabb az, hogy célba repítse az autót.”
“Felipe és Kimi nagyon jól tudja, mi a dolga, hiszen mindketten a Ferrarinak dolgoznak. A szabályok egyértelműek: mindannyian a csapatért dolgozunk.”
Az olasz szakember úgy gondolja, hogy a Ferrari mindkét bajnoki címet bezsebelheti az idei évben, de őszintén elmondta, hogy nem várja a sport történetének első éjszakai versenyét, melynek a Szingapúri Nagydíj ad majd helyet a jövő hétvégén.
“Magabiztosan várom a szezon hátralévő versenyeit” – mondta. “A Ferrari immáron tizenegyedik éve van harcban a bajnoki címért. A Williams, a McLaren, és a Renault is nyert vb-címet, azonban mi mindig ott voltunk, és a végsőkig harcoltunk.”
“Versenyzőink nagyon keményen dolgoznak azon, hogy javítsanak bizonyos területeken, és a következő állomás Szingapúr. Azonban azt gondolom, hogy ez megint egy olyan pálya, ahol nem láthatunk majd előzéseket. Valenciához tudnám leginkább hasonlítani. Megmondom őszintén, hogy nem szeretem az ilyen pályákat, ezek nem tesznek jót a Forma-1-nek, és a jövőre nézve sem kecsegtetőek.”