A McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton nem kapja vissza a Belga Nagydíjon aratott futamgyőzelmét és az azzal járó pluszpontokat, ugyanis az FIA Fellebbviteli Bírósága szerint a szabályok értelmében nem volt helye a fellebbezésnek.
A McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton nem kapja vissza a Belga Nagydíjon aratott futamgyőzelmét és az azzal járó pluszpontokat, ugyanis az FIA Fellebbviteli Bírósága szerint a szabályok értelmében nem volt helye a fellebbezésnek.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) visszadobta a McLaren fellebbezését, melyet Lewis Hamilton spái időbüntetése ellen nyújtott be még a Belga Nagydíjat követően.
A döntés értelmében Hamilton továbbra is egy ponttal vezeti a bajnokságot legnagyobb riválisa, Felipe Massa előtt, miközben már csak négy futam van hátra.
Hamilton egy boxutca áthajtásos büntetést kapott, amiért átvágta a célegyenesre ráfordító sikánt és ezzel előnyre tett szert Kimi Raikkönennel szemben, akivel harcban volt az első helyért a Belga Nagydíj utolsó köreiben.
A brit versenyző versenyidejével azonban 25 másodpercet hozzáadtak, ugyanis a büntetést akkor rótták ki rá, mikor már vége volt a futamnak. Ezzel Hamilton az elsőről visszacsúszott a harmadik helyre.
A McLaren mindent megtett annak érdekében, hogy tisztázza Hamiltont, és bizonyítsa, hogy a brit versenyző semmilyen előnybe nem került a sikán átvágásával, így fellebbezett az ügyben.
Az FIA azonban kijelentette, a boxutca áthajtásos büntetés esetében nincs helye a fellebbezésnek, ezért hosszas hercehurca után végül visszautasította a kérelmet.
“A Nemzetközi Sportszabályzat 152-es cikkelye szerint az áthajtásos büntetés – amit jelen esetben egy 25 másodperces időbüntetéssel váltottak ki – nem fellebbezés tárgya” – állt az FIA Fellebbviteli Bírósága által kiadott közleményben.
“A Vodafone McLaren Mercedes fellebbezést nyújtott be a stewardok döntése ellen a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság szeptember 22-i párizsi meghallgatása előtt.”
“Miután meghallgatták a feleket, a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a fellebbezés elfogadhatatlan.”
A McLaren azzal érvelt a bíróságon, hogy a tavalyi évben is elfogadtak egy hasonló esetet, mikor a Toro Rosso olasz versenyzője, Vitantonio Liuzzi ugyanilyen büntetésben részesült a Japán Nagydíjon, amiért sárga jelzés alatt előzte meg Adrian Sutil Spykerjét.
Az FIA azzal védekezett, hogy az eredeti büntetés kiszabásakor hibáztak Liuzzi esetében és a megtámadhatatlan áthajtásos büntetésben kellett volna részesíteniük az olasz versenyzőt. Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting azt vallotta a bíróságon, hogy a stewardok akkori állandó vezetője, Tony Scott-Andrews is beismerte hibáját.
Igen ám, de a McLaren volt olyan szemfüles, és maga is felvette a kapcsolatot Andews-szal, akinek közleményében más állt: “Láttam az e-mailt, és meglepett annak tartalma. Durván pontatlan, és félreérthető.”
Arra egyébként mi is keressük a választ, miért tartott eddig meghozni ezt a döntést, miért kellett oly sok embert Párizsba rángatni, hogy meghallgassák őket, ha amúgy is nagyon jól tudták, hogy a szabályokra hivatkozva el fogják utasítani a fellebbezést.