A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali elmondta, csapata ki fogja vizsgálni, hogy mi történhetett a boxban, miután Felipe Massa úgy kapott zöld jelzést, hogy autóját még javában tankolták a Szingapúri Nagydíjon.
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali elmondta, csapata ki fogja vizsgálni, hogy mi történhetett a boxban, miután Felipe Massa úgy kapott zöld jelzést, hogy autóját még javában tankolták a Szingapúri Nagydíjon.
Felipe Massa fantasztikusan versenyzett és magabiztosan állt az élen, ám győzelmi esélyei egy szempillantás alatt szertefoszlottak, mikor első kiállása alkalmával úgy kapott zöld jelzést a boxban, hogy autóját még javában tankolták.
A Ferrari brazil versenyzője természetesen azonnal kilőtt, és magával rántotta a töltőcsövet, amit tőből kiszakított a töltőberendezésből.
Massa a csővel az autóján végiggurult a boxutcán, majd a kijárat előtt leparkolt és megállt, ahol a szerelők nagy nehezen leapplikálták azt az F2008-as oldaláról.
A Ferrari ezután áttért a tradicionális nyalóka használatához, azonban feltehetően az első kiállásnál is emberi mulasztás történt, ugyanis a jelzőrendszert is egy szakember irányítja.
“Sajnálatos módon becsúszott egy hiba. Ez nem egy elektronikus rendszer volt, manuálisan működtették, mert ilyen esetben – mikor a biztonsági autós periódusban rengeteg autó hajt ki a boxba –, jobb ha nyalókát használ az ember, de a nyalóka helyett zöld fényjelzést is lehet alkalmazni, és sajnálatos módon becsúszott egy hiba” – mondta Domenicali.
“Meg fogjuk vizsgálni, miként jártunk el a másik kiállásoknál, mert ez egy nagyon éles helyzet volt. Az egyik szerelő ismét a földre zuhant, szerencsére jól van, azonban akkor is roppant veszélyes helyzet volt.”
“A többi kiállásnál nem akartuk használni a rendszert, mert el szerettük volna kerülni, hogy még nagyobb legyen a feszültség. Ez ugyanis egy olyan rendszer, ami a lehető legjobb teljesítmény elérését hivatott szolgálni. Ez az oka annak, hogy nem használtuk azt a többi kiállásnál.”
A Ferrari csapatvezetője azonban hozzátette, ilyen probléma a nyalókával is megtörténhet.
“Mikor zöld jelzést kapsz, akkor az azt jelenti, hogy indulnod kell. Teljesen mindegy, mi történik mögötted, csakis a jelzésre kell koncentrálnod. Megjelent a zöld jelzés, mert indulnia kellett. Ha nem lett volna jelzőrendszerünk, akkor a nyalóka lendült volna fel. Ez azonban nem változtat azon, hogy ki kell vizsgálnunk az esetet.”
Domenicali azt is hozzátette, hogy Massa a verseny után azonnal a jelzőrendszert kezelő mérnökhöz sietett, akit megpróbált megvigasztalni.