Alonso a bajnoki címet célozza meg 2009-ben - F1VILÁG.HU

Alonso a bajnoki címet célozza meg 2009-ben

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Fernando Alonso nem titkolt célja, hogy jövőre megszerezze harmadik vb-címét a Forma-1-ben. A Renault spanyol pilótája azonban tisztában van azzal, hogy ez nem csak rajta múlik, kell hozzá az is, hogy jól teljesítsen csapata.

Fernando Alonso nem titkolt célja, hogy jövőre megszerezze harmadik vb-címét a Forma-1-ben. A Renault spanyol pilótája azonban tisztában van azzal, hogy ez nem csak rajta múlik, kell hozzá az is, hogy jól teljesítsen csapata.

Bár sokan arra számítottak, hogy a kétszeres világbajnok visszatérésével, a francia alakulat azonnal feltámad, és harcba száll az élmezőnnyel, a Renault igen gyengén kezdte az évet.

Igen ám, de a bajnokcsapat az idény második felében fantasztikus hajrába kezdett, aminek meg is lett az eredménye, hiszen Alonso egymást követő két futamgyőzelmet is aratott, mellyel végül a bajnokság ötödik helyén végzett.

A Renault az utolsó versenyeken már a BMW Saubert is megelőzte, és végül a konstruktőrök versenyének negyedik helyén végzett, így Alonso a szezonzáró Brazil Nagydíjat követően megerősítette, további két évvel meghosszabbította szerződését a franciákkal.

A spanyol pilóta legutóbb az UNICEF jótékonysági rendezvényén válaszolt a riporterek kérdéseire, akiknek kertelés nélkül elmondta, célja, hogy megszerezze pályafutása harmadik világbajnoki címét 2009-ben.

“A fejlődés a cél a következő idényre” – mondta Alonso. “Az elmúlt szezon első fele közepes volt. Nem engedhetem meg magamnak azt, hogy úgy kezdjem meg bajnokságot, hogy arra gondolok, nem fogok győzelmet aratni.”

“A csapattal együtt a bajnoki cím megszerzése a célom. Ez egy teljesen egyértelmű cél, persze ez módosulhat még valamelyest a szezon folyamán. Azonban most, decemberben, a célunk abszolút egyértelmű.”

“A következő évben megpróbálok világbajnok lenni. Az elmúlt szezon végén rengeteget javultunk, és nem hagytam el a Renault-t. Mikor a dolgok jól alakulnak, otthon érzed magad. A Renault pedig egy nagyon komoly csapat, ahol kiválóan érzem magam.”

A következő idényben számos új szabály kerül bevezetésre, ami akár azt is eredményezheti, hogy megváltozhat az erősorrend a mezőnyben. A spanyol versenyző is tisztában van ezzel, így számít is néhány meglepetésre, de úgy gondolja, továbbra is a Ferrari és a McLaren marad az élen.

“A tavalyi évben a BMW és a Renault okozott néha meglepetést. Jövőre is lesz néhány meglepetés, és csak bízni tudok abban, hogy a Renault is köztük lesz” – folytatta Alonso, aki szerint inkább készüljön el később az új autó, ha ez az ára annak, hogy megverhesse riválisait.

Hirdetés

“Idén minden eddiginél később kezdődik meg a világbajnokság, és annál jobb, minél később viszed pályára az autód. Lesznek olyan versenygépek, amelyek jók lesznek februárban, ám áprilisra mindenki lemásolja azokat, így minél később érkezik meg az autód, annál jobb.”

“Valójában az autó, amely január 20-án kerül bemutatásra, teljesen más lesz, mint amivel megkezdjük majd az első versenyt március végén” – tette hozzá Alonso.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!