A Forma-1-es versenyzőket lenyűgözte a vadonatúj portugál versenypálya, ami december első felében helyet adott az idei év utolsó tesztprogramjának.
A Forma-1-es versenyzőket lenyűgözte a vadonatúj portugál versenypálya, ami december első felében helyet adott az idei év utolsó tesztprogramjának.
Miközben a mezőny nagyja Jerezben készült a következő idényre, addig a Ferrari és a McLaren a nem messze fekvő Algarve versenypályán rótta a kilométereket december első felében.
A háromnapos teszt után a versenyzők csak jókat mondtak az új pályáról, amely a jövő évben helyet ad a GP2 szezonzáró futamának, és jó eséllyel pályázik arra, hogy bekerüljön az F1-es versenynaptárba.
“Ez egy fantasztikus pálya, olyan mint egy hullámvasút” – mondta a McLaren spanyol tesztpilótája, Pedro de la Rosa az Autosprint magazinnak.
“Nagyon élvezetes, különösen egy tesztpilóta számára, aki általában mindig ugyanazon a két-három pályán dolgozik egy adott szezonban. Fizikailag nem túl megterhelő: körülbelül olyan, mint Jerez. Azonban az elképzelhető, hogy mikor nagyobb lesz a tapadás a burkolatra felvitt gumi miatt, megterhelőbb lesz.”
A McLaren brit tesztelője, Gary Paffett a következőkkel folytatta: “Ez a pálya folyamatos kihívást jelent, mert az emelkedők és leejtők miatt nagyon nehéz megtalálni a megfelelő fékezési pontokat, ahogy az ideális ív belövése sem egyszerű feladat.”
“Mivel a pálya nagyon csúszós volt, nem foglalkoztunk különösebben a legmegfelelőbb beállítások megtalálásával, azokat a beállításokat használtuk, mint Montmelóban és Jerezben, mert tudtuk, hogy azok jók lesznek ezen a pályán.”
A Ferrari spanyol tesztpilótája, Marc Gené csak ismételni tudta de la Rosát, és elmondta, véleménye szerint is javulni fog a pálya, amint több gumi kerül a burkolatra.
“A pálya még nagyon csúszós, mert még nem került elég gumi a burkolatra” – mondta. “Ha hat csapat lett volna jelen az elmúlt teszten, akkor ez a probléma egy nap alatt megoldódott volna, azonban két csapattal ehhez több idő kell. Mindettől eltekintve, szerintem fantasztikus az új pálya.”
A portugál ring igazgatója, Juan Alvarez azonban elmondta, hogy egyelőre még messze vannak attól, hogy profitot termeljenek, ám ha minden jól alakul, akkor idővel arra is sor kerülhet.
A szakember elárulta, hogy legalább 20 tesztnap kell ahhoz, hogy a pálya elkezdjen profitot termelni, és jelenlegi szerződésük szerint mindössze nyolc F1-es tesztnapjuk lesz 2009-ben.
“2011-ig van szerződésünk a Forma-1-gyel, azonban utána át kell gondolni a helyzetet, ami jelenleg nem túl fényes, mert egyre több pénzbe kerül helyet adni egy tesztnek” – mondta a szakember.