Kimi Raikkönen elmondta, már teljes mértékben maga mögött hagyta a csalódásokkal teli 2008-as esztendőt, és minden erejével azon lesz, hogy visszavágjon az idei évben, mikor ismét a világbajnoki címet célozza meg.
Kimi Raikkönen elmondta, már teljes mértékben maga mögött hagyta a csalódásokkal teli 2008-as esztendőt, és minden erejével azon lesz, hogy visszavágjon az idei évben, mikor ismét a világbajnoki címet célozza meg.
A finn versenyző remekül teljesített a 2007-es idényben, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a Ferrarinál eltöltött első évében megszerezte a bajnoki címet.
Raikkönen azonban az elmúlt szezonban maga alatt teljesített, és miután az első négy versenyből kettőt megnyert, egyetlen egyszer sem állhatott már fel a dobogó tetejére a szezon további részében, miközben csapattársa, Felipe Massa az utolsó méterekig harcban volt a vb-címért.
Azonban a finn versenyző optimistán nyilatkozott az új Ferrari bemutatóján, és elmondta, bízik abban, hogy egy új fejezet veszi majd kezdetét számára az idei szezonban.
“A tavalyi év nem úgy sikerült, ahogy azt terveztem, de az már a múlté, idén pedig ismét megpróbáljuk” – mondta Raikkönen a bemutató helyszínéül szolgáló Mugellóban. “Természetesen az egy hatalmas kérdés, hogy miként teljesíteni majd az új versenygép, mivel a szabályok rengeteget változtak az elmúlt évekhez képest.”
“Azonban abszolút magabiztosak vagyunk az új autóval kapcsolatban, és a következő hetekben azt is megtudhatjuk, miként teljesít majd a többiekkel szemben. Azonban egy biztos, ismét megpróbáljuk megszerezni a világbajnoki címet, de egyelőre még csak tapogatózunk.”
Az új – különösen az aerodinamikai – szabályok miatt teljesen megváltozik az autók kinézete az idei évben, ám Raikkönen úgy gondolja, hogy idővel mindenki megszokja majd az új formákat.
“Az új szabályok miatt máshogyan néz ki [az autó], de miután hosszabb ideig nézi az ember, megszokja. Másképp néz ki, de jól néz ki. Már alig várom, hogy a pályán is láthassam, és megtudjam, miként teljesít” – tette hozzá a finn világbajnok.