Ferrari: Nincs harag Raikkönen és Dyer között - F1VILÁG.HU

Ferrari: Nincs harag Raikkönen és Dyer között

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali határozottan cáfolta azon híreket, melyek szerint azért kapott Kimi Raikkönen új versenymérnököt, mert egyre több volt a nézeteltérés közte és egykori segítője, Chris Dyer között.

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali határozottan cáfolta azon híreket, melyek szerint azért kapott Kimi Raikkönen új versenymérnököt, mert egyre több volt a nézeteltérés közte és egykori segítője, Chris Dyer között.

Az olasz gárda még decemberben jelentette be, hogy az idei évtől Andrea Stella lesz a finn pilóta versenymérnöke, míg Dyer egy sokkal átfogóbb feladatot kap a jövőben.

Domenicali azonban a Wrooom elnevezésű médiaeseményen elmondta, hogy a csapat döntésének hátterében nem az említett okok állnak, ugyanis Raikkönen és Dyer továbbra is jóban vannak egymással.

“Először is le szeretném szögezni, hogy azok a spekulációk, melyek szerint megromlott a kapcsolat Kimi és Chris Dyer között, alaptalanok. Semmi köze Stella kinevezésének a tavalyi nehézségekhez” – mondta a szakember a Daily Telegraph-nak.

Raikkönen valóban gyengén teljesített a 2008-as idényben, amit az is bizonyít, hogy már versenyekkel a szezon vége előtt a matematikai esélyét is elvesztette a címvédésnek.

A Ferrari vezetése a szezon után azonnal kivizsgálta, mi okozhatta a problémát a finn pilóta számára, aki folyamatosan az autó elejének gyenge stabilitására és az ezzel járó alulkormányozottságra panaszkodott.

Domenicali elmondta, hogy ezt is figyelembe vették az F60-as tervezésénél, így biztosak abban, hogy az idei évben minden problémája megoldódik Raikkönennek.

“Ahogy azt már mindenki tudja, Kimi instabilnak érezte az autó elejét a szezon második felében, ám bízunk abban, hogy ez a probléma megoldódik az új autóval, a felfüggesztés megváltozásával, illetve a slick gumik visszatérésével” – magyarázta a szakember.

“Kimi már alig várja, hogy kipróbálhassa az új autót a jövő héten Portugáliában, és maga mögött hagyja az elmúlt évet. Senki ne várjon tőle hangzatos nyilatkozatokat, mert Kimi mégiscsak Kimi. Azonban továbbra is nagyon motivált, higgyenek nekem.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!