A Nemzetközi Automobil Szövetség hivatalosan is megerősítette, hogy változnak a biztonsági autós szabályok a 2009-es idényben, miután az új szoftver, amit a tavalyi évben számos alkalommal teszteltek, mindenki tetszését elnyerte.
A Nemzetközi Automobil Szövetség hivatalosan is megerősítette, hogy változnak a biztonsági autós szabályok a 2009-es idényben, miután az új szoftver, amit a tavalyi évben számos alkalommal teszteltek, mindenki tetszését elnyerte.
Az F1-es csapatok és versenyzők az elmúlt szezonban keményen dolgoztak azon, hogy ne kelljen időszakosan bezárni a boxutcát a biztonsági autó pályára küldésekor.
Ennek pedig az volt az oka, hogy a tavalyi évben nem egyszer fordult elő olyan, hogy valaki azért kapott büntetést, mert a tiltó jelzés ellenére, muszáj volt behajtania a boxba üzemanyagért.
A csapatok már tavaly megegyeztek abban, hogy ha sikerül egy olyan rendszert találniuk, amely megakadályozza a versenyzőket abban, hogy a biztonsági autó pályára küldésekor minél előbb visszatérjenek a boxba – azaz nagy sebességgel közlekedjenek a veszélyes zónákban –, akkor szó nélkül áldásukat adják az új rendszerre.
A 2008-as szezonban számos versenyhétvége pénteki edzésének végén tesztelték az egységes elektronika (ECU) új szoftverét, amely tájékoztatja a versenyzőket arról, hogy mekkora az a maximális sebesség, amivel visszatérhetnek a boxba.
Mivel mindenki elégedett volt a tesztek eredményével, a Nemzetközi Automobil Szövetség áldását adta az új rendszerre, amely már idén életbe lép.
Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting megerősítette, hogy az idei évtől nyitva marad a boxutca a biztonsági autós periódusban.
“A szabály, amit 2007-ben vezettünk be, rossz volt, és visszatérünk a 2006-os szabályokhoz” – mondta Whiting. “Az egyetlen változtatás, amit még érvénybe helyezünk nem más, mint az, hogy lesz egy minimum idő, ami alatt nem lehet visszatérni a boxba.”
“Mikor pályára küldjük a biztonsági autót, akkor egy üzenet megy az összes autónak, ami aztán “biztonsági autós” üzemmódba kapcsolja az ECU-jukat. Amint az üzenetet megkapja, az ECU maghatározza az adott versenygép helyzetét, és kikalkulálja azt a minimum időt, amit legalább el kell érnie ahhoz, hogy visszatérhessen a boxba. A versenyzőknek ezt tiszteletben kell tartaniuk, és az információ az autók kijelzőjén lesz látható.”
“Ha visszaemlékszünk, azért zártuk le a boxutca bejáratát, hogy megakadályozzuk a pilótákat abban, hogy minél gyorsabban visszaszáguldjanak a boxba. Ez megoldva, ugyanis senki nem térhetsz vissza a boxba hamarabb, mint amit a kijelzője mutat.”