A Ferrari brazil versenyzője csak a mezőny hátsó régiójából, a 16. helyről vághat neki a vasárnapi Maláj Nagydíjnak, miután egy hatalmas stratégiai baklövés miatt, már az időmérő első etapjában búcsúzott a küzdelemből.
A Ferrari brazil versenyzője csak a mezőny hátsó régiójából, a 16. helyről vághat neki a vasárnapi Maláj Nagydíjnak, miután egy hatalmas stratégiai baklövés miatt, már az időmérő első etapjában búcsúzott a küzdelemből.
Miközben csapattársa, Kimi Raikkönen különösebb probléma nélkül bejutott az utolsó körbe, Massa már az első etap végén búcsúzott, mert a Ferrari hibásan mérte fel az erőviszonyokat, és azt gondolta, korábbi eredménye elegendő lesz a továbbjutáshoz, így már nem küldte vissza a pályára az utolsó percekben.
Massa ezzel visszacsúszott a 16. helyre, ugyanis ellenfelei folyamatosan javítottak, amire a Ferrari a szabadedzéseken látottak alapján a legkevésbé sem számított.
“A lágyabb gumikon mentem egy kört, ami nem volt tökéletes, olyan elfogadható volt” – magyarázta Massa az időmérő után. “Az első mért köröm alatt szélesen vettem a 14-es kanyart, majd a második gyorsköröm alkalmával két tizedet javítottam.”
“A csapat azt gondolta, ez elég lesz ahhoz, hogy bekerüljek a top 15-be, és talán én is ezt gondoltam, hogy őszinte legyek, mert mikor visszatértem a boxba, a negyedik pozícióban voltam. Egy ideig az első hétben maradtam, de mikor elkezdtem lejjebb csúszni, már nem volt elég időm ahhoz, hogy visszatérjek a pályára.”
“Talán a pálya állapota javult, hiszen miközben enyhült az idő, egyre gyorsultak az autók. Azt gondoltuk, elég gyorsak voltunk ahhoz, hogy bent legyünk az első 15-ben, ami nem így lett, és már az elején kiestünk. Talán a múlt még nagyon élénken él bennünk, mikor mindig könnyen továbbjutottunk a második körbe, még úgy is, hogy a keményebb keverékű gumikon futottunk.”
“Most ez már nem olyan könnyű. Most már a gumikkal is taktikáznunk kell az időmérőn, mert csak így juthatunk tovább az egyes etapokba” – folytatta a brazil pilóta, aki úgy gondolja, hogy a legjobb esetben is csak a hetedik hely környékéig jutott volna.
“A reggeli edzés után azt gondoltam, hogy az első öt meglehet, azonban így utólag azt mondom, hogy a hetedik hely környékére lettem volna jó, ha nem hibázunk. Egyértelmű, hogy rosszabb a helyzet, mint amire számítottunk. Ha megnézzük, Kimi talán 9 tizeddel van Jenson mögött, ami igen jelentős különbség.”
Arra a kérdésre, hogy kit hibáztat a történtekért, Massa így felelt: “Ahogy azt már elmondtam, talán a múlt még nagyon frissen él bennünk, így mindenkit, beleértve magamat is (hibáztatok), mert valóban nem gondoltam, hogy kiesek az elején.”
“Az időmérő után azt gondoltam, hogy a 11., vagy a 12. helyen leszek, de nem a 16. pozícióban. Mindenkit hibásnak tartok a történtekért. A csapat hibája volt, beleértve magamat is. Azonban ez egy jó lecke volt, és bizonyította, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy a lehető legjobb tudásunkat nyújtsuk, mert minden edzés roppant nehéz” – tette hozzá Massa, aki természetesen azt sem bánná, ha holnap esne az eső.