Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Ferrari változtatott eredeti programján és úgy döntött, két nap helyett csak egy napot tölt az olaszországi Vairanóban, ahol Marc Gené szombaton pályára vitte a javítócsomaggal ellátott autót.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Ferrari változtatott eredeti programján és úgy döntött, két nap helyett csak egy napot tölt az olaszországi Vairanóban, ahol Marc Gené szombaton pályára vitte a javítócsomaggal ellátott autót.
Olasz lapértesülések szerint a Ferrari mérnökei meg voltak elégedve a látottakkal, és arra számítanak, hogy a módosított, az eddiginél valamelyest könnyebb modell fel fogja tudni venni a versenyt az ellenfelek autóival az európai szezon első futamának helyet adó Barcelonában.
A tesztpilóta, Marc Gené ült az új, F60B kódszámmal ellátott versenygép volánja mögött az olasz ringen, ahol a szabályok által engedélyezett, egyenes vonalú aerodinamikai tesztet hajtott végre.
A Turun Sanomat értesülései szerint a spanyol pilóta már a reggeli órákban kihajtott a pályára, és egészen naplementéig dolgozott, miközben 450 km-t teljesített oda-vissza az olasz ring egyenesében.
Egyes források szerint az új autó ~10 kg-mal könnyebb, mint az eddig használt, ám erről hivatalos információ nincsen. Viszont maranellói források szerint minden egyes mínusz kiló egy millió eurós fejlesztés eredménye.
A tesztről egy amatőr videófelvétel is készült, ami ugyan igen gyenge minőségű, ám az jól kivehető rajta, hogy az F60B egy teljesen új hátsó részt kapott, a motorborítás megváltozott, ahogy a kipufogó elrendezést is átdolgozták, amire az új dupla (sokak szerint tripla) diffúzor hatékonyabbá tétele érdekében volt szükség. Ezen felül egy “masszívabb” hátsó szárnyelem is felkerült az autóra, és állítólag az első szárny is változott.
Gené korábban azt nyilatkozta, hogy ez az eddigi legbrutálisabb javítócsomag, amit valaha látott a Ferrarinál. A csapat célja nem titkoltan az, hogy legalább hat tizedet gyorsuljon autója, ám vélhetően még ez sem lesz elég ahhoz, hogy harcba szállhasson riválisaival a következő futamon, ugyanis a többiek sem ülnek a babérjaikon.