Fernando Alonso úgy gondolja, hogy felállhatott volna a dobogóra a hétvégi Belga Nagydíjon, ha nem sérül meg bal első kereke az első kanyarban történt csetepaté közben, ami miatt végül idő előtt fel kellett adnia a küzdelmet.
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy felállhatott volna a dobogóra a hétvégi Belga Nagydíjon, ha nem sérül meg bal első kereke az első kanyarban történt csetepaté közben, ami miatt végül idő előtt fel kellett adnia a küzdelmet.
A spanyol pilóta a mezőny hátsó régiójából indult, azonban hosszú első etapjának, és kiváló tempójának köszönhetően, már a 3. helyen volt első kiállása előtt, és minden esélye megvolt arra, hogy felálljon a dobogóra.
Alonso azonban rengeteg időt veszített a boxban, ugyanis szerelői nehezen tudták lecserélni bal első abroncsát, és egy körrel később ki is hívták a boxba, ahol feladta a küzdelmet.
” A mai napon elszalasztottam a lehetőséget, hogy felálljak a dobogóra” – mondta a kétszeres világbajnok. “Jól kaptam el a rajtot, több pozíciót is nyerem, és kiváló volt a stratégiám.”
“Az autó jobb volt, mint amire számítottam, és már a harmadik helyen voltam, mikor kihajtottam a boxba, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy gond van a bal első kerekemmel, így a csapat azt kérte tőlem, hogy álljak ki, és adjam fel a versenyt.”
“Az első kanyarban, egy kisebb ütközés következtében sérült meg a kerék, ami miatt sajnos fel kellett adnom a versenyt, pedig minden esélyem megvolt arra, hogy felálljak a dobogóra, és pontokat szerezzek.”
“Magabiztosan várom a két hét múlva megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjat, ahol bízom abban, hogy feledtetni tudjuk a mai napon történteket” – tette hozzá Alonso, akinek csapattársa, az újonc Romain Grosjean szintén kiesett.
A francia pilóta ugyanis összeakadt Jenson Buttonnal, aminek következtében Lewis Hamilton és Jaime Alguersuari is idő előtt búcsúzott, a biztonsági autó pedig pályára gördült.
“Kiváló rajtot vettem, a 13. helyre ugrottam előre, és remek tempót tudtam autózni, de aztán Button kiszorított az ötös kanyarban, és itt lett vége a versenyemnek” – magyarázta Grosjean.
“Bosszantó, mert be akartam fejezni a versenyt, hogy még jobban megismerhessem az autót ezen a különleges pályán. Reményeim szerint jobban fogok szerepelni Monzában.”