A Ferrari meggyőződése, hogy nem a gazdasági világválság, sokkal inkább a sportág vezetői által a gyári csapatok ellen indított hadjárat okolható azért, hogy egy éven belül immáron a harmadik autógyártó hagyja el az F1-et.
A Ferrari meggyőződése, hogy nem a gazdasági világválság, sokkal inkább a sportág vezetői által a gyári csapatok ellen indított hadjárat okolható azért, hogy egy éven belül immáron a harmadik autógyártó hagyja el az F1-et.
A Honda tavalyi távozása óta a Toyota a harmadik autógyártó, amely a visszavonulás mellett tette le a voksát, miután július végén a BMW is bejelentette, hogy az év végén elhagyja a Forma-1-et, és a történetnek még nincs vége, hiszen a Renault jövője is kérdéses.
Bár eddig mindenki a gazdasági világválság negatív hatásaival, és az anyagi gondokkal magyarázta döntését, a Ferrari szerint ennél sokkal több van a háttérben, és nem ez a fő oka annak, hogy egyre többen távoznak.
“Valójában a mezőny folyamatos fogyatkozása a sportág irányítói által a nagy gyártók ellen indított hadjárat, semmint a gazdasági világválság negatív hatásainak számlájára írható” – állt a Ferrari közleményében.
Az olaszok arra is rávilágítottak, hogy az előbb említett csapatok távozása ellenére hiába lesz nagyobb a mezőny létszáma jövőre, egyáltalán nem mindegy, hogy kik sorakoznak fel a rajtrácsra.
“A Forma-1 folyamatosan veszíti el fontos részeit: az elmúlt 12 hónapban a Honda, a BMW, a Bridgestone, és most a Toyota is bejelentette visszavonulását” – folytatódott a közlemény.
“Ehelyett pedig kapunk olyan csapatokat, mint a Manor, a Lotus (amely csak névben hasonlít a Colin Chapman, Jim Clark, és Ayrton Senna nevével fémjelzett alakulatra), az USF1, és a Campos Meta1.”
“Lehet azt mondani, hogy minden ugyanaz, mert a létszám változatlan, azonban ez nem teljesen igaz. Nem beszélve arról, hogy várjuk csak ki a végét, hogy hány induló lesz a szezonnyitón Bahreinben, és mennyi marad a szezon végére.”
A Ferrari közleményében Agatha Chrisrtie 1939-ben megjelent Tíz kicsi néger című regényét említi, melyben csak akkor derült ki, hogy ki a bűnös, mikor már mindenki meghalt. Az olaszok azt szeretnék, ha ez nem így történne a Forma-1-ben.