A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo biztos abban, hogy csapata vissza fog tudni vágni idei vereségért, és jövőre már az élmezőnyben, a vb-címért harcolhat, ugyanis elmondása szerint remekül haladnak az új autó fejlesztésével.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo biztos abban, hogy csapata vissza fog tudni vágni idei vereségért, és jövőre már az élmezőnyben, a vb-címért harcolhat, ugyanis elmondása szerint remekül haladnak az új autó fejlesztésével.
Az olaszok borzalmasan gyengén kezdték az évet, az első három versenyen még csak pontot sem szereztek, és bár az európai futamok első állomásain feltámadtak, úgy döntöttek, hogy a július végi Magyar Nagydíj után átcsoportosítják erőforrásaikat a jövő évi projektre.
Bár a csapat szerzett egy győzelmet Belgiumban, végül mégis kikapott a McLarentől a gyártók versenyében, és elvesztette harmadik helyét, így nem csoda, hogy már most a visszavágáson gondolkodik.
“A jövő évben megnyerjük a bajnokságot. Vissza kell térnünk nyerő formánkhoz, és ismét az élen kell versenyeznünk” – idézte di Montezemolót a Corriere dello Sport.
Az elnök egy megnyitón vett részt Livornóban, ahol azt is elmondta, hogy még a mai nap folyamán szemügyre veszi csapata vadonatúj versenygépét a maranellói bázison, melyet Fernando Alonso és Felipe Massa fog kormányozni 2010-ben.
“Ma délután Maranellóba veszem az irányt, ahol megnézem a jövő évi autót. Az idei szezon véget ért, és már teljes gőzzel a jövő évre koncentrálunk” – folytatta az olasz szakember.
“Mindenkit emlékeztetni szeretnék, hogy az elmúlt tíz évben nyolc bajnoki címet szerezetünk, és ismét visszatérünk.”
“Az idei évvel ellentétben, mindenki számára világos, kiskapuktól mentes szabályok, és jól átlátható vezetés lesz, így minden esélyünk megvan arra, hogy egy jó rajtot vegyünk, és visszavágjunk a jövő évben.”