Yamamoto rajthoz állhat a Hungaroringen - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Yamamoto rajthoz állhat a Hungaroringen

ADVERTISEMENT

A Hispania Racing Team megerősítette, hogy Sakon Yamamoto megtarthatja ülését, és rajthoz állhat a hétvégén megrendezésre kerülő Magyar Nagydíjon.

A japán versenyző Bruno Senna helyére ugrott be a Brit Nagydíjon, majd Karun Chandhokot helyettesítette Németországban, és a hétvégi versenyen ismét az indiai helyére ülhet majd be Magyarországon.

„Már alig várom, hogy visszatérhessek a Hungaroringre, ugyanis a pályát nagyon jól ismerem még korábbi forma-1-es versenyeimről, amit a Super Agurival, és a Spyker F1 istállóval, illetve az ART csapattal a GP2-es bajnokságban teljesítettem” – mondta Yamamoto.

A Hispania vezetése leszögezte, hogy Chandhok továbbra is a csapat része, és a szezon hátralévő részében még talán rajthoz állhat néhány versenyen.

A spanyol székhelyű alakulat ezúttal sem indokolta meg pontosan, hogy mi áll a helycsere hátterében, azonban mindenki számára egyértelmű, hogy Yamamoto nyilván többet fizet a versenyzésért, mint az indiai.

HIRDETÉS
Yamamoto rajthoz állhat a Hungaroringen
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján