Lewis Hamilton egyelőre még maga sem tudja, hogy keressen-e új menedzsert magának, miután a télen megegyezett édesapjával, hogy már nem ő menedzseli pályafutását.
Lewis Hamilton egyelőre még maga sem tudja, hogy keressen-e új menedzsert magának, miután a télen megegyezett édesapjával, hogy már nem ő menedzseli pályafutását.
A McLaren brit versenyzője jelenleg saját maga egyengeti pályafutását, azonban hamarosan döntenie kell, hogy kinevez-e maga mellé egy szakembert, mert jelenleg is érvényben lévő szerződése 2012 végén lejár a wokingiakkal, így jövőre már minden bizonnyal kezdetét veszik a tárgyalások.
Hamilton mindezek ellenére semmit nem sürget, és a következőket mondta el a múlt héten az Autosport magazinnak: „El tudom már dönteni, hogy szeretnék-e magamnak új menedzsert, vagy minden marad úgy, ahogy eddig az idei év végéig.”
„A jövőben bizonyára lesz menedzserem, de azt gondolom, hogy ez nem egy komoly probléma, amivel ennyit kellene foglalkozni.”
Hamilton egyébként korábban elmondta, hogy nagyon élvezi, hogy pályafutása során most először független, ugyanis karrierjét egész életében édesapja, Anthony Hamilton egyengette, akivel tavaly télen döntöttek úgy, hogy elválnak útjaik, de csak a sportban.