Nico Rosberg magabiztosan várja a jövő évet, mert úgy gondolja, hogy csapatának mindene megvan ahhoz, hogy sikerre vigye a Forma-1-ben, miután nem úgy sikerült első éve, ahogy azt tervezte.
Nico Rosberg magabiztosan várja a jövő évet, mert úgy gondolja, hogy csapatának mindene megvan ahhoz, hogy sikerre vigye a Forma-1-ben, miután nem úgy sikerült első éve, ahogy azt tervezte.
A brit bázisú alakulat nagy reményekkel vágott neki az idei évnek, de hamar rá kellett jönnie, hogy nem fog tudni labdába rúgni az élcsapatokkal.
A vezetőség azzal magyarázta a relatíve gyenge szereplést, hogy a tavalyi évben nem tudtak annyit foglalkozni idei autójukkal, amennyit szerettek volna, ugyanis az utolsó versenyig keményen kellett hajtaniuk, hogy megszerezzék a bajnoki címet.
Rosberg azonban az Autosportnak adott interjújában elmondta, hogy véleménye szerint nem működött megfelelően a csapat szervezeti felépítése, így a téli időszakban történt változtatások meghozhatják a várt sikert 2011-ben.
„Egyszerűen nem voltunk a legjobb csapat abból a szempontból, ahogy a gyárat felállítottuk, és ahogyan kezeltük a dolgokat” – mondta a német versenyző, aki idén három dobogós helyezést szerzett a Mercedes GP-nek.
„Azonban azt gondolom, hogy a legjobb emberekkel dolgozunk, kezdve Ross Brawnnal, így biztos vagyok abban, hogy feljebb léphetünk. Ross még nem fejezte be a folyamatot (amit a csapat átvétele követelt meg), és azt gondolom, hogy még ő is sokat tanul.”
„Rengeteget tanult a tavalyi évben, és különösen idén arról, hogy hol vannak a szervezet gyenge pontjai. Szóval még nem fejezte be a folyamatot, még mindig azon dolgozik, hogy a lehető legtöbbet kihozhassa minden dolgozóból, és egy olyan csapatot alkosson meg, amely olyan emberekből áll, akik jól tudnak együtt dolgozni.”
„Rengeteg változás történt a csapatnál. Az elmúlt három év egy igazi hullámvasút volt. Időbe telik, míg minden úgy működik, ahogy azt mindenki szeretné.”
Az elmúlt három szezont három különböző néven és tulajdonosi körrel teljesítette a brackley-i bázisú alakulat. 2008-ban Honda, 2009-ben Brawn, idén pedig Mercedes néven fut a csapat, éppen ezért senki számára nem lehet meglepő, ha az idei évben még voltak fennakadások.
Bár minden bizalma a csapatban van, Rosberg ódzkodott attól, hogy bármiféle előzetes jóslatba bocsátkozzon a jövő évet illetően.
„Ross folyamatosan változtat, szóval igen, a dolgok kezdenek a helyükre kerülni. Azonban nagyon nehéz lenne megítélnem, hogy mennyire lesz gyors és hatékony mindez, mert nem vagyok annyira bennfentes” – folytatta a német pilóta.
„Azonban ez egy remek tapasztalatszerzési lehetőség számomra, és már alig várom a következő éveket. A Mercedesnek versenyezni csodálatos dolog. Hiszek az itt dolgozó emberekben, hiszek a csapatban, és egy hosszú távú dolognak tekintem az egészet.”