A Pirelli befejezte idei utolsó tesztprogramját - F1VILÁG.HU

A Pirelli befejezte idei utolsó tesztprogramját

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Pirelli sikeresen teljesítette idei utolsó tesztprogramját, miután öt napon át körözött a jövő évi szezonnyitónak is helyet adó Bahreinben.


A Pirelli sikeresen teljesítette idei utolsó tesztprogramját, miután öt napon át körözött a jövő évi szezonnyitónak is helyet adó Bahreinben.

Az olasz gumiszállító, amely a jövő évtől egyedüliként látja majd el a teljes mezőnyt, közel 3.000 kilométert teljesített a múlt heti teszten, ahol Pedro de la Rosa és Romain Grosjean felváltva segédkezett a Toyota tavalyi versenygépe volánja mögött ülve.

A tesztprogram azonban nem volt teljesen sima, hiszen az időjárás közbeszólt, és homokvihar hátráltatta a munkát, ám a vezetőség így is elégedetten nyilatkozott, mert úgy érzi, hogy sikerült véglegesíteniük mind a komponenseket, mind pedig a konstrukciót.

„Úgy gondolom, hogy ez is bizonyítja, hogy bárhol is legyen az ember a világon, az időjárás okozhat meglepetéseket” – mondta a Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery.

„Azonban a Forma-1 arról szól, hogy számíts a kiszámíthatatlanra, és képesek voltunk gyorsan reagálni a megváltozott körülményekre azzal, hogy meghosszabbítottuk a tesztprogramunkat.”

„Az így rendelkezésünkre állt extra idővel, egy kicsivel több munkát tudtunk elvégezni, mint amit eredetileg terveztünk, így minden a legnagyobb rendben haladt. A száraz gumikat sikerült teljesen letesztelnünk, és azt gondolom, hogy nagyon jól állunk.”

„Pedig csak öt hónappal ezelőtt gördültünk először pályára, augusztus elején Mugellóban, így az, hogy most itt állunk, azt bizonyítja, hogy mennyire elkötelezetten folyt a munka, és a csapatunk összes tagja a maximumot nyújtotta.”

„Két versenyzőt futtattunk, hogy különböző szemszögből kapjuk a visszajelzéseket, de azt kell mondanom, hogy mindketten elégedettségüknek adtak hangot, és pozitív dolgokat mondtak.”

„Természetesen van még mit dolgoznunk, azonban magabiztosan várjuk a 2011-es évet” – tette hozzá a szakember.

Hirdetés

A Pirelli egyébként privát tesztjei során nem kevesebb, mint 10.000 kilométert futott, ami nem foglalja magában a hivatalos kétnapos gumitesztet Abu Dhabiban.

Az olasz beszállító legközelebb január 9-én és 10-én gördül pályára Bahreinben, majd pedig január 15-től 18-ig teljesít egy újabb négynapos tesztet Abu Dhabiban, mielőtt még megkezdené az első kollektív tesztet a csapatokkal február elsején Valenciában.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!