Kubica: Az új gumiknak kell a legtöbb időt szentelni - F1VILÁG.HU

Kubica: Az új gumiknak kell a legtöbb időt szentelni

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Renault istálló lengyel versenyzője, Robert Kubica a csapat új autójának hivatalos bemutatóját követően úgy nyilatkozott, véleménye szerint a téli tesztek során a Pirelli abroncsainak kell majd a legtöbb időt szentelni, azok megértése ugyanis elengedhetetlen lesz az év első versenye előtt.


A Renault istálló lengyel versenyzője, Robert Kubica a csapat új autójának hivatalos bemutatóját követően úgy nyilatkozott, véleménye szerint a téli tesztek során a Pirelli abroncsainak kell majd a legtöbb időt szentelni, azok megértése ugyanis elengedhetetlen lesz az év első versenye előtt.

Akárcsak az elmúlt években, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) idén is komoly szabályváltoztatásokat eszközölt, így például visszatér a tavalyi szezonra száműzött kinetikus energia-visszanyerő rendszer, a versenyzők állíthatnak a hátsó szárnyak meredekségén, és a Pirelli lett a Forma-1 új gumiszállítója.

A Renault alakulata hétfőn, az első tesztsorozatnak otthont adó Ricardo Tormo versenypályán mutatta be új autóját, az R31-es kódjelet viselő versenygépet a nagyközönségnek: a prezentációt követően Kubica elmondta, sokat kell dolgozniuk téli felkészülés során.

„Mint ahogy az autó is új színekben tündököl, a szabályok is nagyot változtak az idei évre, így például nem megengedett a dupla diffúzor használata, viszont bevezették a mozgatható hátsó szárnyakat és megérkeztek a Pirelli abroncsai” – mondta a lengyel versenyző.

„Szóval sok dolgot meg kell szoknunk az első verseny előtt, de a tőlünk telhető legjobbat nyújtjuk majd, hogy készen álljunk az új szezonra.”

Kubica hozzátette, habár sok minden változott a szabálykönyvben, a versenyzőkre ugyanolyan nagy kihívás vár, mint az elmúlt években, és ő maga örömmel nyugtázza, hogy a tavalyi év zseniális találmánya, az F-csatorna betiltásra került az idei évben.

„Nagy változások lesznek, de nem mondanám azt, hogy sokkal nagyobb kihívást jelent majd ez az év, hiszen egy forma-1-es autóval a határokat feszegetni mindig nagy kihívás. A versenyzők elfoglaltabbak lesznek a pilótafülkében, hiszen ott van a KERS és az állítható szárny, viszont nem lesz sokkal nehezebb, mint tavaly, akkor ugyanis az F-csatornával kellett foglalkozni. Tehát jó, hogy mindkét kezünket a kormányon tarthatjuk ismét!”

A lengyel versenyző úgy véli, a gumiknak óriási jelentőségük lesz a szezon során, így nagyon fontos, hogy megfelelően kiismerjék őket a téli teszteken.

„Valójában az új gumik feltérképezése lesz a legidőigényesebb feladat, hiszen minden egyes komponenssel köröznünk kell valamennyi időjárási feltétel mellett, különböző üzemanyag-mennyiségeket használva, szóval rengeteg mindent kell felfedezni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!