Vettel megismételné sanghaji sikereit - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel megismételné sanghaji sikereit

ADVERTISEMENT

Erős eredményre számít a hétvégi Kínai Nagydíjon a Red Bull Racing kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel.

A címvédő számára nem úgy alakult a 2012. évi világbajnoki sorozat első két versenye, ahogy szerette volna, hiszen sem Ausztráliában, sem Malajziában nem tudott a győzelemért harcolni.

Vettel elmondta, kedveli a sanghaji pályát, és reméli, sikerült jó eredményt elérnie hétvégén.

„Volt már itt néhány jó versenyem a múltban: 2009-ben nagyszerű eredményt értünk el, amikor megszereztük a csapat első győzelmét, 2011-ben pedig másodikak voltunk” – fogalmazott a német. „Remélhetőleg ismét sikerül jó pozícióban célba érnünk, és értékes pontokat szerezhetünk.”

Vettel hozzátette, a sanghaji létesítményt azért különösen jó, mert bőven van hely az előzésre.

HIRDETÉS

„Méretét tekintve a kínai pálya egyedülállónak mondható, elég széles ugyanis az előzéshez, és óriási kifutózónák vannak. Még az általában oly’ szűk bokszutcai területen is van elég hely Sanghajban” – mondta Vettel.

Vettel három órán belül teljesítette a londoni maratont, jótékony célért futott

Vettel megismételné sanghaji sikereit
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján