Két versenyzőt is megfeddtek az időmérő után - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Két versenyzőt is megfeddtek az időmérő után

ADVERTISEMENT

Pastor Maldonado és Pedro de la Rosa is figyelmeztetésben részesült feltartás miatt a Kínai Nagydíj időmérő edzését követően.

Vowles óvatosságra int: a Williams 2026-ban csak lépésről lépésre javulhat

Pastor Maldonado és Pedro de la Rosa is figyelmeztetésben részesült feltartás miatt a Kínai Nagydíj időmérő edzését követően.

A Williams venezuelai pilótája Heikki Kovalainent hátráltatta a Q1-ben, amiért a Caterham finn pilótája ki is akadt és arra számított, hogy riválisa nem ússza meg a büntetést, ám Maldonado csak figyelmeztetést kapott.

„Cikázott a hátsó egyenesben, és egyre közelebb kerültem hozzá, de nem úgy tűnt, hogy el akart volna engedni” – mondta Kovalainen. „Nem számított sokat, hiszen sikerült még egy kört teljesítenem, de akkor is hibázott, amiért fizetnie kell.”

De la Rosa azért kapott figyelmeztetést, amiért feltartotta Maldonado csapattársát, Bruno Sennát szintén a Q1-ben.

Két versenyzőt is megfeddtek az időmérő után
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján