Megismételné Kínában nyújtott parádés teljesítményét a hétvégi Bahreini Nagydíjon a Mercedes alakulata.
Megismételné Kínában nyújtott parádés teljesítményét a hétvégi Bahreini Nagydíjon a Mercedes alakulata.
A brackley-i gárda remekelt az elmúlt hétvégén, hiszen versenyzői az első rajtsorból vághattak neki az 56 körös versenynek, melyet végül Nico Rosberg kiváló vezetéssel nyert meg.
Csapattársa, Michael Schumacher ugyan egy bokszutcai baki miatt a második helyről kiállni kényszerült, ám reméli, ezúttal mellé áll majd a szerencse, és ismét tudják majd hozni a Kínában látott tempót.
„Egy olyan verseny, mint amilyen a kínai volt, nyilván nagy lökést ad az egész csapatnak, és természetesen mindent beleadunk azért, hogy a következő versenyeken megismételjük ezt a teljesítményt” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok, aki szerint ezúttal is komoly küzdelem várható majd az élen.
„Az idei szezon mindazonáltal jól mutatja, hogy semmiben sem lehetünk biztosak, és az, hogy három versenyen három különböző győztest avathattunk, bizonyítja, hogy idén milyen szoros a mezőny. De nagyon jó látni, hogy egyre inkább képesek vagyunk arra, hogy az élen csatázzunk, és a Kínában nyújtott tempónkat nyilvánvalóan megpróbáljuk majd átmenteni Bahreinre is.”
A legutóbbi futam nyertese, Nico Rosberg optimistán várja a hétvégét, nemcsak azért, mert jó formában készülhet a következő megmérettetésre, hanem azért is, mert a múltban már komoly sikereket ért el Bahreinben.
„Nagyon jó emlékeim vannak a bahreini pályáról. Megnyertem itt a Forma-3-as Makaó-Bahrein Kupát, a GP2-es bajnokságot, és F1-es debütálásomkor hetedikként értem célba úgy, hogy megfutottam a verseny leggyorsabb körét” – sorolta remek eredményeit a német, majd hozzátette, véleménye szerint a csapat W03-as versenygépének fekszik majd a manamai aszfaltcsík.
„Nagyon kedvelem a pályát. Elég alacsony leszorítóerővel körözünk, komoly féktávok, és néhány gyors kanyar is van. A vonalvezetés egyértelműen fekszik az autónknak, de igazán nagy kihívást jelent majd újra megfelelően használni a gumikat, és megtalálni a megfelelő beállításokat, mivel a hőmérséklet sokkal magasabb lesz majd, mint Kínában volt.”