Maldonado Hamiltont hibáztatja az ütközésért - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Maldonado Hamiltont hibáztatja az ütközésért

ADVERTISEMENT

Pastor Maldonado szerint egyértelműen Lewis Hamilton a hibás az utolsó előtti körben történt balesetért, ami mindkét pilóta versenyének végét jelentette az Európa Nagydíjon.

A Williams venezuelai versenyzője keményen támadta a McLaren pilótáját, akinek szemmel láthatóan kezdtek elfogyni az abroncsai.

A csata a harmadik helyér zajlott két körrel a futam vége előtt, ám összeértek, aminek az lett a vége, hogy Maldonado első szárnya leszakadt, Hamilton pedig a falban kötött ki, ezzel értékes pontokat veszítve.

Maldonado úgy gondolja, hogy az ütközés elkerülhető lett volna, ha Hamilton több helyet hagy neki.

„Megpróbált kitenni a pályáról” – mondta a venezuelai. „Nem hagyott elég helyet nekem, és egymás mellett teljesítettük a kanyart. Átugrattam a kerékvetőn, és már nem tudtam elkerülni az ütközést.”

HIRDETÉS

Maldonado szerint Hamiltonnak el kellett volna fogadnia a tényt, hogy megelőzik, hiszen jól látható volt, hogy teljesen elfogytak az abroncsai.

„Nem tudom, miért vezetett így” – folytatta. „Túlságosan szenvedett a gumik miatt. Teljesen elment a tapadása, és ekkor nekem nagyon jó volt a sebességem. Nagyon agresszív volt velem szemben, ami hiba volt.”

Miközben Hamilton versenye véget ért az ütközés után, Maldonado a tizedik helyen végzett sérült autójával, és ezzel egy pontot mentett. A sportfelügyelők azonban bizonyára vizsgálni fogják az esetet.

Hamilton visszaszólt a kritikusoknak: „Nagyszerű érzés volt elhallgattatni bizonyos embereket”

Maldonado Hamiltont hibáztatja az ütközésért
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján