Button reméli, Silverstone-ban újra formában lesz - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Button reméli, Silverstone-ban újra formában lesz

ADVERTISEMENT

Ugyan soha nem állhatott még dobogóra hazai versenyén, a Brit Nagydíjon, a McLaren versenyzője, Jenson Button nagy örömmel érkezik meg Silverstone-ba, ahol reményei szerint idén végre mellé áll a szerencse.

Norris szerint a Mercedes belháborúja a McLaren malmára hajthatja a vizet

Ugyan soha nem állhatott még dobogóra hazai versenyén, a Brit Nagydíjon, a McLaren versenyzője, Jenson Button nagy örömmel érkezik meg Silverstone-ba, ahol reményei szerint idén végre mellé áll a szerencse.

A 2009-es év legjobbja sokat szenvedett az elmúlt versenyeken, és bár Valenciában sikerült jelentősebb előrelépéseket tenniük, a kedvezőtlen szituációk miatt képtelen volt jó eredményt elérni.

„Sok területen előreléptünk, és bár eredmények tekintetében ezt nem tudtam megmutatni Valenciában – főként azért, mert beragadtam a rajtnál és nagyon balszerencsés voltam a biztonsági autóval –, a taktikánk rendben volt, és az autó fejlődött a futam során” – nyilatkozta Button, majd hozzátette, alig várja már a silverstone-i versenyhétvégét.

„Mindig szeretek hazai földön versenyezni, mert a légkör verhetetlen, és bár a verseny maga eddig nem nagyon kedvezett számomra, minden évben úgy érkezem meg, hogy tudom, számíthatok a rajongók támogatására.”

Button reméli, Silverstone-ban újra formában lesz
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján