Szingapúr szerződést hosszabbított - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Szingapúr szerződést hosszabbított

ADVERTISEMENT

Sajtóértesülések szerint öt évvel meghosszabbították szerződésüket a Szingapúri Nagydíj szervezői a Forma-1 teljhatalmú urával, Bernie Ecclestonnal.

A szingapúri éjszakai verseny 2008-ban debütált a száguldó cirkuszban, első három évében pedig egy tanulmány szerint mintegy 213,5 millió fontos haszonnal járt az ázsiai országnak. A versenyrendezésért az állam az első évben 35 millió dollárt fizetett, ez az összeg tavaly már 42 millió dollárra rúgott.

Ecclestone azonban a szingapúri Today című lapnak nyilatkozva elmondta, mindenben megállapodtak, így öt évvel meghosszabbították a Szingapúri Nagydíj szerződését.

„Minden, ami eddig a Szingapúri Nagydíj ötéves szerződésének útjában állt, elhárult, én pedig nagyon örülök ennek, hiszen Szingapúri jó a Forma-1-nek, mint ahogy Szingapúrnak is nagyon jó az éjszakai verseny” – mondta a Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosa.

Szingapúr szerződést hosszabbított
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján