Kemény gumikkal érkezik Spába és Monzába a Pirelli - F1VILÁG.HU

Kemény gumikkal érkezik Spába és Monzába a Pirelli

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Két legkeményebb keverékével érkezik a belgiumi, valamint az olaszországi versenyhétvégére a Forma-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli – jelentette be a vállalat kedden.


Két legkeményebb keverékével érkezik a belgiumi, valamint az olaszországi versenyhétvégére a Forma-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli – jelentette be a vállalat kedden.

A csapatok tehát Spa-Francorchampsban és Monzában is a közepes, valamint a kemény keveréket használhatják majd.

Mindkét helyszín megterhelő az abroncsok számára, ráadásul a tavalyi Belga Nagydíjon a Red Bull csapata komoly bajba került, nem tartotta be ugyanis a gumiszállító iránymutatásait, és egy sokkal agresszívebb kerékdőléssel küldte pályára versenyzőit, mely miatt az is kérdéses volt, hogy autóik az első –és harmadik helyről rajtolva átvészelik az első köröket a túlzott gumikopás miatt.

A Pirelli Szingapúrba már két legpuhább keverékével, a lággyal és a szuperlággyal érkezik majd, az utcai versenyhelyszínhez ugyanis ez a két vegyület illeszkedik legjobban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!