Button: Kár, hogy Lewis nem fejezhette be a versenyt - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Button: Kár, hogy Lewis nem fejezhette be a versenyt

ADVERTISEMENT

Brazíliában a világbajnoki csata némileg háttérbe szorította a futamgyőzelemért zajló küzdelmet, amiben Jenson Button sokáig vesztésre állt, de végül ő nyerte a 2012-es idény utolsó versenyét.

Button a második helyről rajtol, csapattársa, Lewis Hamilton mellől, és sikerült is őt megelőznie, majd neki kedvezett az is, hogy az eleredő esőben nem ment be a bokszba intermediate gumikért. A verseny második felében Nico Hülkenberg és Hamilton is elé került, de miután ők ketten elintézték egymást, Buttonnak már nem volt ellenfele.

Ettől függetlenül könnyű dolga sem volt. „Ez volt az egyik legkeményebb versenyem, amit valaha teljesítettem. A körülmények nagyon trükkösek voltak, sokszor úgy tűnt, hogy a köztes esőgumi jobb választás lenne.”

„Nem volt más dolgom, mint a határon autózni, és várni a csapattól az információt. Nem csak az autóról, hanem minden másról, ami a pályán történt. Nagyon jó verseny volt, és az első biztonsági autós szakasz igencsak megnehezítette a dolgunkat. Nicóval (Hülkenberg) csatáztunk, kemény percek voltak.”

Button sajnálja, hogy csapattársa kiesett, mert élvezte a kettejük közt zajló, a győzelemért folytatott csatát. „Kár, hogy Lewis nem tudta befejezni az utolsó versenyét a csapattal, de ilyen a versenyzés, megesnek az ilyen dolgok. Nagyszerű volt a közösen eltöltött három év, és ezt bizonyítottuk is az első tíz körben is, amikor egymással csatáztunk.”

HIRDETÉS

Az idei harmadik győzelmét ünneplő Button azt sem titkolta, mennyire váratlanul érte Hülkenberg kiváló teljesítménye. A McLaren pilótája ötödikként zárta az idei pontvadászatot.

Button: Kár, hogy Lewis nem fejezhette be a versenyt
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján