Hamilton 526 kilométert tett meg a nyitónapon - F1VILÁG.HU

Hamilton 526 kilométert tett meg a nyitónapon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A legszorgalmasabb versenyzőként zárt a második pozícióban a barcelonai tesztsorozat csütörtöki nyitónapján Lewis Hamilton.


A legszorgalmasabb versenyzőként zárt a második pozícióban a barcelonai tesztsorozat csütörtöki nyitónapján Lewis Hamilton.

A Mercedes versenyzője 113 kört tett meg a változó körülmények között, és elmondása szerint okuk van az elégedettségre, hiszen a W04-es versenygép jól muzsikált.

„Nagyon vizes volt a pálya, amikor délelőtt elkezdtük a munkát, de hála az égnek később felszáradt, így sikerült teljesítenünk néhány tisztességes etapot” – mondta a 2008-as év világbajnoka.

„Jó volt teljesíteni egy versenyszimulációt délután: én is formába lendültem, és értékes kilométereket tettünk az autóba. A pályán és a gyárban is mindenki fantasztikus munkát végzett, nagyon örülök, hogy együtt sikerül fejlődnünk, nagyon élvezem a közös munkát.”

Hamilton elmondta, izgatottan várja már, hogy autóba üljön szombaton, akkor ugyanis már a melbourne-i konfigurációval róhatja a köröket Barcelonában.

„Az utolsó előszezoni tesztek mindig izgalmasak, ilyenkor mindenki felteszi autójára az új fejlesztéseket, szóval én magam is nagyon várom már a hétvégét.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!