Oka van az optimizmusra a Ferrarinak - F1VILÁG.HU

Oka van az optimizmusra a Ferrarinak

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Magabiztosan nyilatkozott az előszezoni teszteket követően a Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry, aki elárulta azt is, csapata egy agresszív fejlesztési irányvonalat követ majd a 2013-as idény során.


Magabiztosan nyilatkozott az előszezoni teszteket követően a Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry, aki elárulta azt is, csapata egy agresszív fejlesztési irányvonalat követ majd a 2013-as idény során.

Fry elmondta, az Ausztrál Nagydíjig hátralévő bő másfél hétben sokat változik majd az F138-as versenygép, hiszen már Melbourne-ben új elemeket visznek pályára. Az első komolyabb fejlesztési csomag aztán Kínában, a szezon harmadik versenyén debütál majd.

„Nem került még fel minden a teszteken, lesznek újításaink” – mondta.

„Elég nagy kihívás lesz majd tesztelni ezeket a fejlesztéseket egy olyan helyszínen, melyet nem használnak sűrűn, de majd meglátjuk. Lesznek újítások Melbourne-re, aztán Malajziára, és Kínában érkezik egy jelentősebb fejlesztési csomag is. Tehát egy meglehetősen agresszív irányvonalat követünk.”

„A szakember szerint nagyon fontos lesz, hogy jól haladjanak a 2013-as autó fejlesztésével, az élen ugyanis kiélezett küzdelem várható.

„Nem tudom, hogy pontosan hogy teljesítünk majd Melbourne-ben, de mindkét pilótánk elégedett autójával. Nekünk az a feladatunk, hogy jó fejlesztési rátát produkáljunk. Tavaly jól végeztük a dolgunkat ebben a tekintetben, amint sikerült megérteni a problémákat.”

Fry kifejtette, magabiztosan várják az idei szezont, hiszen ezúttal nem kell olyan problémákkal szembenézniük, mint egy éve, amikor is a szélcsatornában kapott értékek nem nyertek megerősítést a versenypályán.

„Tavaly néhány alapvető hibát is elkövettünk, ezekből persze tanultunk. Úgy vélem, remekül sikerült számunkra a tesztidőszak: amit a CFD-rendszerrel, illetve a szélcsatornában kifejlesztettünk, az megerősítést nyert a versenypályán is.”

„100 százalékos korrelációt soha nem fogunk kapni, de jó helyzetben vagyunk. Sokkal inkább bízhatunk így abban, hogy a fejlesztések, amiket pályára viszünk, javítanak a teljesítményünkön.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!