Lewis Hamilton elmondása szerint a Mercedes sokkal inkább olyan körülményeket biztosít számára, hogy csakis a versenyzésre fókuszálhasson, mint egykori csapata a McLaren.
Lewis Hamilton elmondása szerint a Mercedes sokkal inkább olyan körülményeket biztosít számára, hogy csakis a versenyzésre fókuszálhasson, mint egykori csapata a McLaren.
A 2008-as világbajnok eddigi F1-es pályafutását a McLarennél töltötte, miután a wokingi alakulat már gyerekkora óta egyengette pályafutását a motorsportban.
A brit versenyző azonban az idei évtől csapatot váltott, ami elmondása szerint jó döntés volt, hiszen véleménye szerint a brackley-i bázisú gárdánál még inkább a versenyzésre fókuszálhat, minden más sallangot kizárhat.
„Itt is vannak szponzorok, vannak kötelező média megjelenések és filmezős napok, szóval nem olyan hatalmas a különbség ezen a téren, azonban úgy gondolom, hogy a versenyzőkre való fókuszálás, illetve az, hogy a versenyzők minél felkészültebbek legyenek az adott megmérettetésre, kicsivel jobban működik” – mondta Hamilton.
„Azt akarják, hogy mind fizikálisan, mind mentálisan a lehető legfelkészültebb legyek, és minden adott legyen ahhoz, hogy a lehető legjobban teljesítsek az adott versenyen.”
Arra a kérdésre, hogy nagyobb-e a szabadsága a Mercedesnél, mint korábbi munkaadójánál volt, Hamilton így felelt: „Nem a szabadság a fő dolog, sokkal inkább az, hogy úgy érzem, egy kicsivel több idő jut magamra.”
„Továbbra is egy versenycsapat tagja vagyok, és minden erőmmel azon vagyok, hogy előrébb vigyem a csapatot. Egy új környezetben vagyok és nagyon élvezem.”
„Szeretek együtt dolgozni azokkal az emberekkel, akikkel együtt kell dolgoznom. Mindannyian nagyon elkötelezettek, fejlődni akarnak és mindent megtesznek azért, hogy kialakítsanak egy kommunikációt, amivel még gyorsabbak lehetünk.”
„Sokat fejlődtek a tavalyi év óta, így azt kell mondanom, hogy nem is lehetnék ennél boldogabb.”