A kvalifikáció előtti utolsó szabadedzés nagyrészt vizes aszfalton zajlott Melbourne-ben. Száraz aszfalton a lotusos Romain Grosjean volt a leggyorsabb, megelőzve a két Ferrarit.
A kvalifikáció előtti utolsó szabadedzés nagyrészt vizes aszfalton zajlott Melbourne-ben. Száraz aszfalton a lotusos Romain Grosjean volt a leggyorsabb, megelőzve a két Ferrarit.
A harmadik szabadedzés elején komor felhők gyülekeztek a melbourne-i pálya felett, ami jó ösztönző erő volt, hiszen aki még szeretett volna száraz aszfalton megtenni néhány kört, annak érdemes volt igyekeznie, az eső bármikor eleredhetett.
Nem is kellett sokat várni, a pálya egyes részein már egy negyed óra után elkezdett esni. Ekkor Romain Grosjean állt az élen (1:29.929) a Lotusszal, megelőzve a két ferraris pilótát, Fernando Alonsót és Felipe Massát. Négy pilótának nem volt még mért eredménye ekkor: Max Chiltonnak (Marussia), Valtteri Bottasnak és Pastor Maldonadónak (mindkettő Williams), valamint a mercedeses Lewis Hamiltonnak.
A száraz pályára való slick gumiknak tehát ezúttal nem sok lehetőség jutott, de a mezőny tagjai legalább kipróbálhatták az esős gumikat is, amiket jó eséllyel majd a kvalifikáción is használniuk kell.
Az intenzív eső mellé erős szél is párosult, illetve természetesen a levegő és az aszfalt hőmérséklete is zuhanni kezdett. Utóbbi érték az edzés elején még meghaladta a 30 Celsius fokot, de ez percek alatt 20-ra esett vissza.
Hosszú percekre csend telepedett az Albert Parkra, a csapatok kivártak, ilyen körülmények közt, néhány órával az időmérő előtt nem szívesen kockáztatták volna azt, hogy pilótáik esetleg összetörjék az autót.
Persze ez nem azt jelentette, hogy a hátralévő időt mindenki a bokszban töltötte. 25 perccel az edzés vége előtt Felipe Massa volt az első, aki kimerészkedett a vizes pályára, példáját pedig többen is követték. Az autók helyenként komoly vízfüggönyt húztak maguk mögött, de ahogyan az lenni szoktak, voltak kevésbé vizes részei is a pályának.
Az esőben zajló terepszemle során többen is megcsúsztak, de kisebb-nagyobb korrigálások árán mindenki visszatalált a helyes útra. Az edzésnek ezen része is kifejezetten hasznos volt, hiszen a versenyzők kipróbálhatták például, hogy mennyi időre van szükségük az esőgumiknak ahhoz, hogy üzemi hőfokra melegedjenek.
Sőt, mivel az eső elállt, és a pálya az utolsó bő tíz percben elkezdett felszáradni, a versenyzők így a köztes esőgumikat, az intermediate abroncsokat is tesztelhették.
Ebből sok nem jutott Sebastian Vettelnek, a címvédő ugyanis 10 perccel a leintés előtt kénytelen volt félreállni Red Bulljával a 4-es kanyarban. A rádióbeszélgetés visszajátszásából kiderült, hogy minden bizonnyal hidraulikus probléma okozta az idő előtti befejezést.
A hajrában már nem volt túl nagy az aktivitás, így az időmérő edzés előtti utolsó felkészülési lehetőség csendesen ért véget. Nem kizárt, hogy a rajtsorrendről döntő egy órában (vagy a vasárnapi futamon) is esni fog, így a mostani vizes edzés egyáltalán nem volt haszontalan a mezőny számára.
Az Ausztrál Nagydíj magyar idő szerint reggel 7 órától a kvalifikációval folytatódik.
Eredmények hamarosan!