Massa: Idén újra nyerhetek - F1VILÁG.HU

Massa: Idén újra nyerhetek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari Forma-1-es csapatának brazil versenyzője, Felipe Massa úgy érzi, készen áll arra, hogy véget vessen hosszú ideje tartó nyeretlenségi sorozatának.


A Ferrari Forma-1-es csapatának brazil versenyzője, Felipe Massa úgy érzi, készen áll arra, hogy véget vessen hosszú ideje tartó nyeretlenségi sorozatának.

A 31 esztendős versenyző a 2008-as Brazil Nagydíj óta nem nyert futamot a királykategóriában, az elmúlt három esztendőben pedig világbajnok csapattársa, Fernando Alonso árnyékában versenyzett, tavaly pedig kis híján elveszítette ülését a patinás olasz istállónál.

Massa végül összeszedte magát, így megtarthatta helyét, ráadásul az idei szezont is jó formában kezdte: a szezon első két versenyhétvégéjén gyorsabb volt Alonsónál, Malajziában pedig ötödikként ért célba múlt hétvégén, miközben a spanyol már a második körben kiesett.

Amikor az AUTOSPORT című angol szaklap munkatársa arról faggatta, véleménye szerint közel áll-e ahhoz, hogy ismét a dobogó legfelső fokára álljon, Massa így válaszolt: „Igen, kétségkívül. Bíznunk kell a győzelemben, és én nagyon hiszek benne.”

A Ferrari versenyzője hozzátette, csapatának persze további fejlesztésekre lesz szüksége ahhoz, hogy az élmezőnyben harcoljon a szezon során, ám úgy érzi, képes volna kihozni a legtöbbet az F138-as versenygépből, ha az bajnokesélyes lenne.

„Nem hiszem, hogy győzelemre képes autónk volt Malajziában, de úgy vélem, elég versenyképes ahhoz, hogy a dobogóért harcoljunk.”

„Két lábbal a földön kell járnunk – nagyszerű munkát végeztünk az autóval a tél során, de még sok munka vár ránk, versenyképesebbé kell tennünk.”

„Úgy vélem, ha folytatni tudjuk ezt az irányvonalat, akkor esélyünk lesz arra, hogy versenyeket nyerjünk, és a világbajnoki címért harcoljunk.”

Massa hozzátette, véleménye szerint Sepangban az ötödik helynél is előrébb végezhetett volna, a verseny első etapjában azonban a gumik szemcsésedésével küszködött.

Hirdetés

„A tempó jó volt. A rajtnál tapasztalt problémák nélkül a verseny teljesen másképp alakult volna, ez nyilvánvaló. Sokkal jobb esélyeim lettek volna arra, hogy a dobogóért harcoljak. Persze fontos, hogy pontokat szereztünk, és az ötödik hely – az első etapot elnézve – egyáltalán nem olyan rossz eredmény.”

Massa két verseny után 22 megszerzett ponttal a bajnoki tabella ötödik helyét foglalja el, míg a Ferrari 40 egységgel harmadik a konstruktőrök versenyében.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!