Meglepő nyilatkozattal állt elő a minap a Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton. Az angol versenyző szerint a brackley-i gárda egyértelműen a második legerősebb csapata a jelenlegi mezőnynek.
Meglepő nyilatkozattal állt elő a minap a Mercedes AMG Petronas Forma-1-es csapatának világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton. Az angol versenyző szerint a brackley-i gárda egyértelműen a második legerősebb csapata a jelenlegi mezőnynek.
A 2008-as év legjobbja szerint a Mercedes a szezon első két versenyén bizonyította, hogy a Red Bull Racing legfőbb kihívójává lépett elő.
Hamilton Malajziában a két Red Bull mögött harmadikként ért célba, miközben csapattársa, Nico Rosberg negyedik lett.
„Mi vagyunk a második legjobb csapat” – mondta az angol pilóta, amikor az AUTOSPORT című szaklap munkatársa arról kérdezte, mennyire elégedett a brackley-i gárda sepangi formájával. „Nagyszerű érzés, hogy ilyen közel vagyunk – a verseny bizonyos szakaszaiban a Red Bullokkal versenyeztem.”
Hamilton elmondta, a múlt hétvégi futam másképp is alakulhatott volna, ha csapata helyesen taktikázik az üzemanyaggal – neki, illetve Rosbergnek ugyanis a futam zárószakaszában spórolniuk kellett a benzinnel.
„Sajnos nem volt elég üzemanyag az autóban, főleg az enyémben” – magyarázta. „A 25. körtől kezdve spórolnom kellett, így jobbára lehetetlen feladat volt megküzdeni az élen autózókkal.”
„A végén már úgy kellett spórolnom, hogy el sem hinnék! Gyakorlatilag végigvitorláztam a pályán. Tudom, hogyha mindannyiunk autójában ugyanannyi üzemanyag lett volna, másképp alakul a történet, szóval nagyon magabiztos vagyok.”
A Mercedes versenyzője hozzátette, csapata jelenlegi formája a bizonyíték arra, hogy az idei szezonban képesek lehetnek a futamgyőzelemre.
„Határozottan. Azt gondolom, a Malajziában látottak jól mutatják, hogyha sikerül tartanunk ezt az irányt, akkor az év bizonyos szakaszaiban lehetőségünk lesz majd a futamgyőzelmekre.”
A Mercedes jelenleg 37 megszerzett ponttal a konstruktőri tabella negyedik helyét foglalja el a Red Bull, a Lotus és a Ferrari mögött.