Hamilton úgy érzi, esélye lesz a vb-címre idén - F1VILÁG.HU

Hamilton úgy érzi, esélye lesz a vb-címre idén

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Mercedes AMG Petronas angol versenyzője, Lewis Hamilton a szezon első három versenyén látottak alapján úgy véli, 2013-ban a világbajnoki trófeáért harcolhat majd csapata.


A Mercedes AMG Petronas angol versenyzője, Lewis Hamilton a szezon első három versenyén látottak alapján úgy véli, 2013-ban a világbajnoki trófeáért harcolhat majd csapata.

A 2008-as év legjobbja az idényt megelőzően még meglehetősen pesszimistán nyilatkozott idei esélyeiről, Malajziában és Kínában azonban dobogóra állhatott, így úgy érzi, az egész szezon során beleszólhatnak majd az élen zajló küzdelmekbe.

Hamilton hátránya jelenleg csupán 12 egységnyi a bajnoki tabellán élen álló Sebastian Vettel mögött, és bár a Mercedes a hétvégi, sanghaji futamon versenytempó tekintetében nem tudott harcba szállni a Ferrarival, az angol szerint minden adott ahhoz, hogy tovább fejlődjenek.

Amikor a Mercedes pilótáját a minap arról faggatták, véleménye szerint idén harcolhat-e a bajnoki trófeáért, így felelt: „Igen. Határozottan így érzem jelen pillanatban.”

„De nem a bajnoki címre fókuszálok, mert soha nem lehet tudni. Nézzük csak meg Nico Rosberg autóját! Nem jutott el a célig, és ez velem is bármikor megtörténhet, habár nagyon remélem, hogy nem fog.”

„Megtörténhet bárkivel. Fernando [Alonso] sem ért célba Malajziában, most viszont a legtöbb pontot szerezte, szóval nagyon erősnek tűnik.”

Hamilton kifejtette, sanghaji teljesítményét erősen befolyásolták azok az egyensúllyal kapcsolatos problémák, melyek a vasárnapi versenyen hátráltatták. A világbajnok autójának első szárnyára rengeteg gumitörmelék ragadt. Ettől függetlenül nem gondolja úgy, hogy esélye lett volna megszorongatni a versenyt megnyerő Alonsót és a Ferrarit.

„Nem hiszem, hogy durvábban bántunk a gumikkal, egyszerűen csak nem volt meg ugyanaz a nyers tempó” – mondta. „Ami a gumikkal való takarékoskodást illeti: volt néhány problémánk az első szárny miatt. Sok leszorítóerőt veszítettünk, az egyensúly tehát sokat változott. Volt, hogy alulkormányzottá vált az autó, és volt, hogy jól kiegyensúlyozottá. Ezt a problémát meg kell oldani.”

Hamilton elmondta, a Mercedes által tavaly óta elért óriási fejlődést bizonyítja, hogy kicsit csalódottnak is érzi magát, ami miatt „csak” harmadikként ért célba Kínában.

„Nagyon szerencsés helyzet az, amikor az ember csalódott egy harmadik hely miatt. Jó hétvégénk volt. Természetesen nagyon szerettem volna nyerni, ezért is jöttem ide, de egyszerűen nem voltunk olyan gyorsak, mint a Ferrarik.”

Hirdetés

„Talán, ha nincsenek problémák az első szárnnyal, akkor megelőzhettem volna a Lotust [Kimi Räikkönent], de még ők is nagyon gyorsak voltak, még akkor is, ha problémája volt az első szárnyával.”

„Egyszerűen javulnunk kell. Ahogy Ross [Brawn] mondta a csapatrádión: még nem vagyunk teljesen ott, de nem vagyunk messze sem.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!