Annak ellenére, hogy kiválóan teljesített a pénteki edzéseken, a Ferrari mindenki óvatosságra intett, ugyanis egyáltalán nem gondolja, hogy favoritként várhatja a hétvégi Bahreini Nagydíjat.
Annak ellenére, hogy kiválóan teljesített a pénteki edzéseken, a Ferrari mindenki óvatosságra intett, ugyanis egyáltalán nem gondolja, hogy favoritként várhatja a hétvégi Bahreini Nagydíjat.
Felipe Massa az élen végzett az első szabadedzésen, és a Ferrari a második tréningen sem volt rossz, ám a brazil pilóta úgy véli, csapatának még sok dolga van, ha harcba akar szállni a győzelemért a szezon negyedik állomásának helyet adó Bahreinben.
„Az autó jól viselkedett, azonban a gumikopás borzalmasan nagy volt” – mondta Massa. „Ez egy olyan terület, amit mindenképpen meg kell ismernünk ahhoz, hogy megtudjuk, mit csináljunk a versenyen.”
„Ez nem csak nekünk problémás, hanem minden csapatnak. A gumik döntik majd el a versenyt, az, akinek kisebb a kopása, az komoly esélyes lehet a győzelemre vasárnap.”
A Ferrari kinevezett főtervezője, a 2013-as versenygép projectvezetője szintén óvatosan nyilatkozott és elmondta, hogy nem gondolja, hogy az olaszok a legesélyesebbek ezen a hétvégén, jóllehet a pénteki szabadedzéseken nem teljesítettek rosszul.
„Hagyjuk a meglepetést vasárnapra” – mondta. „Még túl korai messzemenő következtetéseket levonni. A verseny vasárnap lesz, és most azon kell lennünk, hogy a lehető legjobban megértsük az adatokat.”
„Azt gondolom, hogy a versenytempónkkal nincs gond, ezt már bizonyítottuk, most azon kell lennünk, hogy az időmérőn csökkentsük a különbséget.”