Vasárnap reggel még boldogan ébredt Nico Rosberg azzal a tudattal, hogy pole pozícióból vághat neki a Bahreini Nagydíjnak – végül azonban csak a 9. pozícióban végzett.
Vasárnap reggel még boldogan ébredt Nico Rosberg azzal a tudattal, hogy pole pozícióból vághat neki a Bahreini Nagydíjnak – végül azonban csak a 9. pozícióban végzett.
Rosberg ugyan nem bízta el magát az időmérőn nyújtott teljesítménye miatt, azonban elmondta, ennél azért jobb eredményre számított.
„Ma reggel még örültem a versenynek, és azt gondoltam, hogy ebből lesz valami, de aztán ez történt. Ez kiábrándító, kegyetlenség.”
A német pilóta úgy nyilatkozott, a verseny elejétől kezdve problémái voltak, így egyáltalán nem sikerült sima futamot teljesítenie.
„Ma még nagyobb forróság volt, aminek következtében a pénteki problémáink még nagyobbá váltak. Egyszerűen visszacsúsztam, már az első körtől kezdve túlkormányzott volt az autó.”
Több tényező is hátráltatta Rosberget: a Pirelli abroncsai is problémát okoztak számára, majd később az üzemanyaggal is spórolnia kellett a Mercedes versenyzőjének.
A német azonban még most sem pihenhet, ugyanis a stewardok vizsgálódnak a Mark Webberrel történt incidens miatt – Rosberg elmondta, egyelőre kívülről nem látta az esetet, így nem szeretne ítélkezni.
„Meglátjuk, mi lesz, de mindkét autó megúszta. Az örömünk viszont odaveszett.”