A DRS-rendszer egyik mechanikus komponensének meghibásodása okozta Fernando Alonso küszködését a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon – erősítette meg a Ferrari csapata.
A DRS-rendszer egyik mechanikus komponensének meghibásodása okozta Fernando Alonso küszködését a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon – erősítette meg a Ferrari csapata.
A kétszeres világbajnok a vasárnapi futam korai szakaszában kétszer is kénytelen volt a bokszba látogatni, hátsó terelőszárnyának állítható lapja ugyanis meghibásodott, így Alonso az egész futam során nélkülözni kényszerült a DRS-rendszert.
„Ez a meghibásodás nem olyasvalami, ami aggodalomra ad okot hosszú távon, viszont nagy figyelmet szentelünk annak, hogy a megbízhatóság mindig a lehető legjobb legyen” – áll a Ferrari által kiadott közleményben.
„Gyakran előfordul, hogy egy kis probléma miatt nem lehet kihozni a teljes potenciált az autóból. A csalódottság pedig még nagyobb, ha megnézzük a hétvégi teljesítményünket – Alonso ugyanis határozottan harcolni tudott volna Sebastian Vettellel a győzelemért.”
Nemcsak Alonso, csapattársa, Felipe Massa is küszködött vasárnap: ő defekt miatt volt kénytelen kétszer is a bokszba látogatni.
„Nehéz felidézni még egy ilyen versenyt, ahol ennyi minden alakult rosszul” – ismerte el Stefano Domenicali. „Megvolt a lehetőségünk arra, hogy jó eredményt érjünk el, de nem sikerült, főképp külső hatások miatt.”