Elégedetten nyilatkoztak a Monacói Nagydíj csütörtöki szabadedzésein a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzői.
Elégedetten nyilatkoztak a Monacói Nagydíj csütörtöki szabadedzésein a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzői.
Jenson Button mindkét gyakorlást a nyolcadik helyen zárta, az angol versenyző pedig úgy érzi, sikerült is előrelépéseket tenniük a Spanyol Nagydíj óta – vagy legalábbis az MP4-28-as versenygép jobban teljesít Monaco szűk utcáin.
„Délelőtt küszködtünk egy kicsit, amikor a pálya még nyers volt – egyszerűen nem tudtuk üzemi hőmérsékletre hevíteni az abroncsokat, de szerintem ez mindenkit ugyanúgy érintett” – mondta a 2009-es év világbajnoka.
„Meglepően jónak tűnt a hosszú etapos tempónk, habár az időmérős tempó még nem az igazi. Mégis elégedettebb vagyok az autóval, mint az elmúlt néhány versenyhétvégén. Vannak területek, melyeken küszködtünk korábban, és melyek most jobbnak tűnnek, ez pedig pozitívum.”
„Talán nem futottunk fantasztikus köridőket, de elégedett vagyok azzal, hogy jó irányba haladunk. És remélhetőleg tovább javíthatunk szombaton.”
A McLaren másik versenyzője, Sergio Pérez délelőtt kilencedik, délután tizenkettedikként zárt, és bár nem teljesen elégedett autójával, bízik abban, hogy a szombati időmérőn a legjobb tíz között végez majd.
„Sok mindent kipróbáltunk a mai szabadedzéseken” – mondta az ifjú tehetség.
„Nem minden működött, néhány kipróbált dolog miatt nem voltam olyan magabiztos az autóban, különösen a gyorsabb kanyarokban. Szóval a szombati edzés előtt visszalépünk egyet. Viszont kellemetlen meglepetések sem értek minket, ami pozitívum.”
„Remélem, hogy sikerül bejutnunk a Q3-ba az időmérőn. A szombat lesz majd a hétvége legfontosabb része – mindenki megpróbál spórolni a gumikkal, hogy minél kevesebb kiállása legyen a versenyen.”