Monacói Nagydíj Archives - F1VILÁG.HU

Címke: Monacói Nagydíj

2035-ig biztosan lesz Forma-1-es verseny Monacóban

A Forma-1 vezetősége pénteken bejelentette, hogy 2035-ig meghosszabbították a Monacói Nagydíj szerződését, amely az eddigi megállapodás szerint 2031-ig volt érvényben.

Vowles elárulta, miért kért elnézést Wolfftól Monaco miatt

A Williams Forma-1-es csapatfőnöke, James Vowles elárulta, miért érzett késztetést arra, hogy bocsánatkérő üzenetet küldjön a Mercedes első emberének, Toto Wolffnak a Monacói Nagydíjon alkalmazott vitatott taktika miatt.

Russell a legdrágább ételt rendelte, Albon fizetett – vacsorával zárult a monacói összecsapás

Nemcsak a pályán, de a versenyhétvége után is jutott némi „elszámolnivalója” George Russellnek és Alex Albonnak. A Monacói Nagydíjat követően ugyanis vacsorázni mentek – és ahogy azt a Mercedes brit pilótája még a verseny után viccesen megjegyezte: Albon állja majd a cechet. A Williams versenyzője most megerősítette: valóban így történt – még ha Russell nem is fukarkodott a rendelésnél.

Alonso és Newey már beszélgettek a 2026-os autó fejlesztéséről

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso elárulta: örömmel fogadta, hogy a technikai zseniként számon tartott Adrian Newey a Monacói Nagydíjon először jelent meg személyesen az Aston Martin Forma-1-es csapatának garázsában, miután a közelmúltban csatlakozott a brit istállóhoz.

Az F1-vezér védi a monacói futamot: „Beszélnek róla – ez a lényeg”

Bár a 2025-ös Monacói Nagydíj után széles körű kritika érte a Forma-1-es vezetést a verseny menetébe beavatkozó két kötelező bokszkiállásos kísérlet miatt, az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali kiállt a verseny mellett, és hangsúlyozta: a hercegségbeli futam még mindig a sportág egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó eseménye.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Todt: Schumacher két vb-címet is elbukott, amikor „elveszítette az önuralmát”
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná
Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”