Button Perez és Sutil támadására sem számított - F1VILÁG.HU

Button Perez és Sutil támadására sem számított

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Jenson Button Monacóban többször is kis híján összekoccant csapattársával, Sergio Perezzel, de ezúttal teljesen nyugodtan értékelt a leintés után, sőt, elismerően nyilatkozott a fiatal mexikói által ellene bemutatott előzésről.


Jenson Button Monacóban többször is kis híján összekoccant csapattársával, Sergio Perezzel, de ezúttal teljesen nyugodtan értékelt a leintés után, sőt, elismerően nyilatkozott a fiatal mexikói által ellene bemutatott előzésről.

„Eleinte nem álltunk túl jól, de a Monacói Nagydíj egyike azon versenyeknek, amelyeken a legeslegvégéig ki kell tartanod, mert bármi megtörténhet – és ma így is volt”- utalt a hajrábeli eseményekre.

„Az első köröm jó volt, megelőztem Adriant (Sutil), majd a hajtűkanyarban Fernandót (Alonso) is megpróbáltam. Hozzáértem a hátsó kerekéhez, emiatt nem igazán figyeltem arra, amikor Checo (Perez) az alagútból kifelé menet egy remek manőverrel elém vágott.”

„Az új rajt után Adrian egy szintén kiváló mozdulattal ment el mellettem a hajtűkanyarban – nem gondoltam volna, hogy összejön neki, mert korábban Fernando ellen én is megpróbáltam, és nem sikerült.”

„Az utolsó néhány körben Checo és Kimi (Räikkönen) összekoccantak, és mögöttük hirtelen feltorlódott a mezőny. Így adódott előttem előzési lehetőség a Rascasse kanyarban, ahol megelőztem Alonsót, és így lettem hatodik. Kár, hogy Checo hajrábeli kiesése miatt nem tudtunk még több pontot szerezni csapatként. Amikor szabad volt előttem az út, a tempónk jó volt, úgyhogy ma is voltak pozitívumok”- zárta optimistán Button.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!