Massa: Csak a nyakam fáj egy kicsit - F1VILÁG.HU

Massa: Csak a nyakam fáj egy kicsit

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Balesettel ért véget a Monacói Nagydíj a Ferrari versenyzője, Felipe Massa számára.


Balesettel ért véget a Monacói Nagydíj a Ferrari versenyzője, Felipe Massa számára.

A brazil pilóta a monte-carlói utcai pálya első kanyarjában csapódott neki a korlátnak, majd a gumifalnak – pontosan úgy, ahogy egy nappal korábban a szabadedzésen.

Massát a baleset után kórházba szállították, ám szerencsére nem sérült meg komolyan.

„A 28. körben véget ért számomra a verseny, miután balesetet szenvedtem a Ste. Devote kanyarban – ugyanúgy, ahogy szombat délelőtt, a harmadik edzésen” – mondta a Ferrari versenyzője.

„Elővigyázatosságból bevittek a kórházba, de szerencsére minden rendben. Rendben vagyok, csak a nyakam fáj egy kicsit, de semmi komoly.”

Massa hozzátette, nincs veszélyben kanadai szereplése, és szeretné minél hamarabb túltenni magát a monacói hétvégén.

„Most ismét formába lendülök, és 100 százalékos állapotban leszek a montreali hétvégére. Egyszerűen csak szeretném magam mögött hagyni ezt a rossz hétvégét, és arra gondolni, hogy jól fogok szerepelni a bajnokság hátralévő részében.”

A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry vasárnap este megerősítette, nem vezető hiba okozta a balesetet, az autó okolható a történtekért, nem úgy, mint az időmérő előtti ütközéskor, mely egyértelműen Massa hibája miatt következett be.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!