A Ferrari szerint aggasztó lehet a motorhelyzet jövőre - F1VILÁG.HU

A Ferrari szerint aggasztó lehet a motorhelyzet jövőre

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Komolyan aggódik a jövőre érkező V6-os turbómotorok miatt a Ferrari Forma-1-es csapata.


Komolyan aggódik a jövőre érkező V6-os turbómotorok miatt a Ferrari Forma-1-es csapata.

Az új szabályok értelmében a királykategória csapatai 2014-től már 1,6 literes V6-os turbómotorokat használnak majd a jelenlegi 2,4 literes V8-asok helyett, Luca Marmorini, a Ferrari motorrészlegének vezetője attól tart, az új erőforrások megbízhatósága a bajnokság elején igencsak gyengécske lesz.

A szakember szerint a mérnököket komoly kihívás elé állítja a turbó által generált mintegy 1000°C, melyet „egyáltalán nem könnyű kezelni”.

Mindemellett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) nemrég elfogadta azt a szabálymódosítást, melynek értelmében egy versenyző csupán öt motort használhat el egy idényen belül a jelenlegi nyolc helyett.

„Nehéz lesz problémák nélkül teljesíteni a szezont” – mondja Marmorini.

„Egységenként 4-5 ezer kilométerről beszélünk, ami majdhogynem a duplája annak, mint most.”

A szakember szerint ráadásul az is problémát okozhat, hogy az új regulák értelmében egy versenyautót mindössze 100 kilogrammnyi üzemanyaggal lehet megtankolni egy versenyre. Marmorini úgy véli, könnyen lehet, hogy a versenyzőknek nemcsak a gumikkal, de a benzinnel is spórolniuk kell majd a küzdelmek során.

„A Ferrari szerint ez veszélyes lehet. Természetesen szeretjük, hogy a Forma-1 a hatékonyságot is szem előtt tartja, de nem akarjuk, hogy a száguldó cirkusz egy olyan sporttá váljon, ahol a kör 50 százalékában csak kocsikáznak a versenyzők.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!