Mercedes: Többet ártott a gumiteszt, mint használt - F1VILÁG.HU

Mercedes: Többet ártott a gumiteszt, mint használt

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Mercedes Forma-1-es csapatának motorsport-igazgatója, Toto Wolff úgy véli, a Spanyol Nagydíjat követően lebonyolított háromnapos gumiteszt valójában többet ártott a német istállónak, mint használt.


A Mercedes Forma-1-es csapatának motorsport-igazgatója, Toto Wolff úgy véli, a Spanyol Nagydíjat követően lebonyolított háromnapos gumiteszt valójában többet ártott a német istállónak, mint használt.

A brackley-i gárda a Spanyol Nagydíjat követően egy 1000 kilométeres gumiteszten vett részt a Pirelli felkérésére, és miután ezt 2013-as autójával tette, riválisai – a Red Bull és a Ferrari – nem sokkal később panaszt tettek a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA).

A tesztügyet nemrégiben az FIA Nemzetközi Bírósága tárgyalta, mely vétkesnek találta az alakulatot, így eltiltotta azt a július 17-19. között esedékes fiatalok tesztjétől – ahol a szövetség legutóbbi döntése értelmében aktív pilóták is pályára gurulhatnak majd a Silverstone-ban tapasztalt gumiproblémák kiküszöbölése miatt.

A riválisok szerint a Mercedes csapatának egyértelműen hasznára vált a barcelonai teszt, hiszen az azóta eltelt három futamból kettőt megnyert: Monacóban és múlt hétvégén, Silverstone-ban is Nico Rosberg diadalmaskodott, noha a bajnokság első versenyein a Mercedes jobbára csak egy körön remekelt, a hosszú etapokon ugyanis komoly problémákat okozott a túlzott gumikopás.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke ennek ellenére mégis azt gondolja, valójában a gumiteszt többet ártott nekik, mint használt.

Amikor a száguldó cirkusz hivatalos weboldala, a Formula1.com arról faggatta, a teszt miatt, vagy a teszt ellenére tudtak ilyen jól szerepelni az elmúlt időszakban, a szakember így válaszolt: „A teszt ellenére. És meg is mondom, miért. Nagyon elfoglaltak voltunk az elmúlt hetekben, hiszen fel kellett készülnünk a Nemzetközi Bíróság meghallgatására.”

„A szürkeállomány nagy része a dokumentumokon dolgozott ahelyett, hogy arra koncentráltunk volna, hogy jobbá tegyük az autót. Ezért is mondom azt, hogy a tesztügy ellenére voltunk ilyen jók.”

Bár az ellenfelek szerint a Mercedes olcsón megúszta, hogy csak a fiatalok tesztjétől tiltották el, Wolff szerint igenis komoly érvágás a csapatnak az, hogy a hónap közepén nem gurulhat pályára Silverstone-ban.

„A Forma-1 a versenyteljesítményről szól, a pilótákról, nem pedig a zöld asztalról és a politikáról. Megkaptuk a büntetést, és elfogadjuk. Három napig nem tesztelünk. Igen, fiatal versenyzők lesznek munkában, ez pedig nagy különbség az aktív versenyzőkhöz képest, de akkor is szabad lesz tesztelni, ami azt jelenti, hogy a fiatal pilótákkal bármilyen fejlesztés kipróbálható lesz az autón. Különféle szenzorokkal szerelhetik fel a versenygépeket a csapatok, használhatják azokat a gumikat, melyekkel versenyzünk, ráadásul egy olyan pályán, ahol korábban versenyeztek, mint mi Barcelonában.”

Hirdetés

„Szóval az, hogy elveszítjük ezt a három napot – mintegy 1500 kilométert –, igenis nagy csapás. Hosszú listánk volt, sok mindent szerettünk volna elvégezni, most viszont nem lesz lehetőségünk erre. Körülbelül 35 különféle programmal készültünk.”

„Jóhiszeműen jártunk el, mert megkérdeztük Charlie-t [Whiting], hogy rendben van-e ez a teszt. Azt gondolom, Charlie is hasonló szellemben cselekedett, amikor azt mondta, hogy minden oké. Elvégeztük a tesztet, aztán minden összeomlott, és rájöttünk, hogy másképp kellett volna kezelni az ügyet – de mindez már a múlt.”

A szakember kifejtette, csupán a Forma-1 kizárólagos gumiszállítójának, a Pirellinek szerettek volna segíteni a teszt során, visszatekintve azonban talán jobban tették volna, ha nem maradnak ott Barcelonában körözni.

„Tényleg szerettünk volna segíteni a Pirellinek. Nem hagyhattuk cserben őket. Azt kérték tőlük, hogy látványos gumikat gyártsanak, olyanokat, amelyek miatt sok kerékcserére lesz szükség. És pontosan ilyeneket csináltak. Aztán meg mindenki azt mondta, hogy nem kellenek ezek a gumik. Voltak velük problémák, tönkre is ment néhány, és megkérdeztek minket arról, hogy tudunk-e segíteni nekik. Mi pedig megtettük. Nem mértünk semmi mást az autón, nem csináltunk semmi olyat, melyet egyes médiumok írnak.”

„Utólag persze, ha láttam volna, hogy milyen lavinát indít el a dolog, akkor talán nem teszteltünk volna, hiszen ez az egész ügy elterelte a figyelmünket a versenyzésről.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!