Hamilton: Sok üzemanyaggal katasztrófa ez az autó - F1VILÁG.HU

Hamilton: Sok üzemanyaggal katasztrófa ez az autó

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Borzasztóan csalódottan nyilatkozott a vasárnapi Német Nagydíjat követően a Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton, aki saját bevallása szerint már nem gondol a világbajnoki címre.


Borzasztóan csalódottan nyilatkozott a vasárnapi Német Nagydíjat követően a Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton, aki saját bevallása szerint már nem gondol a világbajnoki címre.

A Brit Nagydíj után – ahol Nico Rosberg nyerni tudott az Ezüstnyilak színeiben – Hamilton még azt mondta, véleménye szerint a Mercedes akár még a bajnoki címért is harcba szállhat idén, Németországban azonban a gárda ismét sokat küszködött a Pirelli abroncsaival a versenyen.

Hamilton a pole pozícióból vághatott neki a 60 körös versenynek, végül azonban csak ötödikként ért célba. Az angol elmondta, nem álmodozik vb-címről. A Mercedes versenyzőjének hátránya 58 pont az összetettben élen álló Sebastian Vettellel szemben.

„Nem igazán gondolkodom most bajnoki címben”
– mondta csalódottan Hamilton.

„Tényleg nincs értelme – főleg, hogy most már majdnem 60 ponttal vezet. Kemény munkára lesz szükségünk, mert az autó katasztrofális sok üzemanyaggal. Mindig sokkol, ha a versenyek ilyen rosszul alakulnak. Az ember soha nem számít arra, hogy ilyen rossz lesz a helyzet. Aztán a verseny vége felé az autó hirtelen elkezd működni. Nagyon frusztráló, ami történt.”

„Csak egyszer, Silverstone-ban volt lehetőségem nyerni, ahol a gumi felrobbant. Ki tudja, mikor lesz újra esélyem a győzelemre?”

A Mercedes riválisai úgy vélik, a német istálló komoly előnyre tett szert gumikezelés tekintetében annak a háromnapos tesztnek köszönhetően, melyet a Spanyol Nagydíj után a Pirellivel közösen bonyolított le. Hamilton azonban cáfolja ezt, és úgy érzi, komoly büntetés csapatának az, hogy nem vehet részt a hónap közepén esedékes silverstone-i teszten.

„Visszaszívhatják, amiket mondtak, mert semmi pozitívumot nem tudok mondani ezekről a gumikról. Ha az ember nem tud megelőzni egy Saubert, akkor tudja, hogy itt gondok vannak – főleg úgy, hogy egy másodperccel gyorsabb volt náluk az időmérőn.”

Hamilton szerint ráadásul a Magyarországon érkező új gumik is a Red Bullna kedveznek majd.

„Még csak imádkozni sem fogok azért, hogy kedvezzenek nekünk ezek az új gumik, mert nagy valószínűséggel a Red Bull jár jól velük. Az emberek el sem tudják képzelni, micsoda negatívum számunkra az, hogy nem vehetünk részt ezen a teszten.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!